Kérdezz-felelek, részlehajlás nélkül. Íme, ismerjék meg a következő versenyzőt, amelyik ringbe száll a Város Tortája címért, a Sütiházat.

vidám porta

Már nem kell sokáig várni, március 10-én kiderül, hogy melyik cukrászat nyeri a Város Tortája versenyt. Mint ismeretes, 40 éve város Dunakeszi, és ezt a kerek évfordulót Dunakeszin élő édesszájúak különös módon ünnepelhetik, hiszen a városban található öt cukrászda kifejezetten ebből a célból alkot egy-egy süteménykreációt. Ebből az apropóból a Dunakeszi Post cikksorozatot indít, melyben megismerhetik a megmérettetésen induló öt cukrászdát. A sorozatunk második részében ismerjék meg a Sütiházat, ami Dunakeszin, az Iskola utcai üzletsoron található. Aki a Dunakeszi Post kérdéseire válaszol ezúttal, Farkas Zsolt üzletvezető.

Mióta létezik a cukrászda?

Az üzlethelyiségünkben megelőzőleg több éve működött már egy másik cukrászda. Fantáziát láttunk az egységben. Decemberben vettük át a cukrászda üzemeltetését. Nagy terveink vannak vele…

az üzlet

Honnan jön az ötlet, hogy cukrászdát nyissanak?

Több éve folyamatosan dolgozunk azon, hogy a központi termelőnk és üzletünk, az Európa Kávéház cukrászdákat nyisson Budapesten és az agglomerációban. Tavalyi évben két új üzletnyitására került sor. A Dunakeszin található Sütiházunk ennek a munkának az egyik gyümölcse. De terveink szerint itt nem állunk meg és 2017-ben több új egységgel bővülünk majd.

Kik dolgoznak és hányan a cukrászdában? Családi vállalkozás, avagy mi alapján választották ki a munkatársakat?

A Dunakeszi Sütiházban két kolléganő váltja egymást. A részvénytársaságban és leányvállalatinál már több mint hetvenen vagyunk. Mi egy nagy család vagyunk, családias vállalkozás, hiszen a csapatban több család is dolgozik. A vezetőség családtagjai közül többen is „nálunk” dolgoznak és dolgozóink körében is elmondható ugyanez. A kollégáink kiválasztásnál nagyon fontos szempontunk volt a minőségi munka szeretete.

csokicsoda

Miért pont Dunakeszin nyitották az üzletet? Van-e kötődésük? Mi volt Dunakeszi fő vonzereje?

Dunakeszi gyönyörű, virágzó város, és mint már említettem, egy üzletlánc építésén dolgozunk. Ebbe a profilba nagyszerűen beleillett ez az üzlet is. Belevágtunk, és azt kell mondanunk, szerencsénkre jól döntöttünk!

Az első időszakra miként emlékeznek vissza? Nehéz volt az indulás? Milyen elképzeléseik voltak, ehhez képest mi volt a valóság?

Be kell látnunk, hogy nem a legkedvezőbb időszakban vettük át az üzlet működtetést. De hála Istennek azt kell mondanom, hogy mára már ledolgoztuk az időzítésből fakadó hátrányokat. Tudtuk, milyen problémákkal küzdött anno az elődünk, nyitás után pedig ezek megszüntetése volt az elsődleges célunk. Ahogyan a legtöbb cukrászdának, úgy nekünk is főleg nyáron volt kiemelkedő forgalmunk köszönhetően a fagylaltértékesítésnek. Mivel mi eleve négy évszakosra tervezzük az üzleti modellünket, minket nem visel meg annyira a nyárihoz képest pangónak mondható őszi-téli időszak. Örömünkre szolgál, hogy bejglink már most is több Dunakeszin élő család asztalán volt megtalálható idén karácsonykor. Mostanra pedig felmúltuk az üzlet által korábban elért, általunk ismert forgalmi adatokat. Készülünk persze a nyárra is, és elhozzuk a Budapesten már bizonyított, saját készítésű fagylatjainkat is. Reméljük, itt is megszeretik majd a vásárlók, ahogyan a terveink szerint kis árnyas teraszunkat is, amit szezon elejére installálunk a Dunakeszi Sütiház vendégei számára.

krémea

Hol tart a vállalkozásuk most?

A vendégeink már megismerhették üzletpolitikánkat, hogy mindig friss és bőséges kínálattal várjuk Őket. Ennek köszönhetően egyre nagyobb számban váltak törzsvásárlóinkká. A közel negyven fős cukrászcsapatunk folyamatosan a legmagasabb minőségre törekszik az üzleteinkbe kerülő termékek előállítása során. Jelenleg olyan kivételes helyzetben van a vállalkozásunk, hogy megengedhetjük magunknak, hogy termékeinket megfizethető áron, minőségi alapanyagokból állítsuk elő.

Mi a fő vonzereje az önök üzletének? Mitől másabb, mint más cukrászdák?

A mestercukrászaink hagyományos alapanyagokkal folyamatosan, a mai kihívásoknak megfelelő termékeket fejlesztenek a klasszikus sütemények előállítása mellett. Tortaszobrászaink pedig megvalósítják megrendelőink fantáziájában megszülető tortacsodákat. Bár nem vagyunk kifejezetten “mentes” cukrászda, de kérésre speciális igényeknek megfelelő termékeket is elkészítünk. Összegezve, a hagyományos kézműves cukrászatot egyesítettük a modern nagy kapacitású termelőkonyha előnyeivel, biztosítva ezzel a megfizethető árakat.

szörny torta

Önöknek mi a legkedvesebb süteménye? Ez kapható önöknél?

Minden kollégánknak meg van a maga kedvence és ezeket a kedvenceket be szoktuk mutatni vásárlóinknak is. Azt azonban el kell ismerni, hogy pogácsáink és a szilvás papucsunk kiemelkedően közkedveltek. A tortáink közül pedig a klasszikusok, amik híressé tették az üzletünket…

Egyáltalán a cukrász lehet-e édesszájú? Vagy csak az lehet jó cukrász, cukrászdatulajdonos?

Vezetőink közül többen inkább a sós ízvilágot kedvelik. A cukrászainknak pedig folyamatosan ellenőrizni kell a termékeink minőségét. Ez sokak számára irigylésre méltónak tűnhet, de szeretném jelezni, hogy a folyamatos „kóstolás” gyakran nem az élvezet kategóriája, tekintve, hogy több mint 100 féle termék minőségéért felelnek napi szinten a kollégáink. Közben pedig a konkurencia termékeit is folyamatosan teszteljük.

Mi volt a legfinomabb sütemény, amit valaha ettek?

A nagymama és anyuka sütijeivel nem lehet és nem is tudunk versenyezni.  A kávéházunk, az Európa Kávéház helyén, sok évtizeden át működött egy cukrászda. Ott a vendégeink emléke is szépíti az elmúlt idők ízeit. A mai nagypapák, nagymamák, akik még unokaként ismerték meg egykoron az üzletünket, gyakran jelzik, hogy némelyik termékünk éppen olyan jó, vagy még finomabb is, mint amit, 30-40 évvel ezelőtt ettek itt. Ezek a legnagyobb dicséretek, amit vendégeinktől kaphatunk.

Sütemény2

Mi alapján állítják össze a kínálatot?

A vendégeink igényeit folyamatosan szem előtt tartva, visszajelzéseikre és a forgalmi adatokra alapozva alakítjuk a kínálatunkat.

Milyen alapanyagokból készülnek a sütemények? Van-e valami koncepció?

A vaj németországi, a sajt olaszországi, a tej, tojás hazai, a dió, mák válogatott kistermelői és még sorolhatnám. Folyamatosan teszteljük a nyersanyagokat és keressük a legkedvezőbb tulajdonságúakat. Úgy szeretnénk a klasszikusok termékeket megalkotni, ahogy azt valamikor a mestercukrászok kitaláltak.

Vannak-e új célok, célkitűzések a vállalkozás kapcsán akár rövid, akár hosszútávon?

Mint már említettem, bizakodóak vagyunk. Új üzleteket kívánunk nyitni, illetve több új termékünket szeretnénk megismertetni vásárlóinkkal, és itt nem csak süteményekre gondolok. Ilyen például az exkluzív minőségű, általunk forgalmazott Excelsior kávé.

Sütemény1

Hogyan készülnek a Város Tortája megmérettetésre? Miből merítik az inspirációt?

Folyamatosan teszteljük és finomítjuk a receptúránkat. Ha van egy új ötlet, azt befogadjuk a csapattagjaiktól. Az inspirációt pedig saját magunkból és a sütemények felé táplált szeretetünkből merítjük.

Új kreáció lesz-e a születő alkotás, vagy egy régi újragondolása?

Teljesen új. Az alkotás egy játék, és mi szeretünk játszani. Több kolléga ötletelése fog testet ölteni a végeredményben.

Milyen ízélményre lehet számítani? Milyen alapanyagokban gondolkodnak?

Ezt szerintem hagyjuk a verseny utánra, legyen meglepetés. Azonban az nem titok, hogy figyelembe vettük azt is, hogy a torta éppen a tavaszi-nyári időszakban lesz megismerhető. Ennek tudatában párosítottuk az ízeket. A kreációink állaga inkább a nyári süteményekét idézi.

Vizuálisan mire törekednek majd?

Mivel az első benyomás a fogyasztó számára a látvány, ezért ez fontos szempont. Viszont, mi nem vagyunk a túldíszítettség hívei. Biztos vagyok abban, hogy a letisztult megjelenést fogjuk választani.

kint

Mi a legkedvesebb élményük a cukrász pályafutásuk alatt? Mi volt a legnagyobb sikerélményük?

Legkedvesebb élményeink a gyerekekhez fűződnek. Ez köszönhető annak, hogy több iskolai és óvodai programban is részt vettünk és veszünk, most már Dunakeszin is. Talán a legkedvesebb emlékünk az volt, amikor egy rajzversenyünk győztese, Zsófi a nyeremény torta átvétele után megajándékozott minden cukrászdában dolgozót egy-egy saját maga által készített, süteményt ábrázoló rajzzal, és azt mondta, hogy élete legfinomabb tortáját nálunk ette. Szerintem ez az igazi elismerés. Ilyen és ehhez hasonló jó pár élmény felkerül Facebook oldalunkra és honlapunkra is, ami a napi eseményeinket rögzíti amellett, hogy sok hasznos információt ad vendégeinknek. És mi a legnagyobb sikerélményünk? Az, amikor visszatérnek hozzánk a vendégeink!

Előző cikkFutakeszi, most már 10 kilométeren
Következő cikkRagadd meg a mikrofont, és legyél sztár!