Megjelent az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet honlapján a kínai vakcina alkalmazási előírása, amiben szerepel az is, kinek nem ajánlott az oltás. Közben a Pest megyei háziorvosoknak küldött levélben azt írják, az orosz vakcinával nem, de a kínai vakcinával olthatnak.

Péntek délután jelentette be Müller Cecília, hogy a kínai vakcina alkalmazását engedélyezték Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy már lehet oltani azzal az 550 ezer adag kínai vakcinával, ami a héten érkezett meg Magyarországra.

Saját vizsgálatok híján az OGYÉI a Sinopharm vakcina kínai nyelvű termékismertetőjének magyar nyelvű adaptációját adta ki, annak is a december 30-i verzióját. Ez egyébként jóval alaposabb, mint a hasonló jellegű útmutató az orosz vakcináról – írja a 444.hu.

Az a szövegből kiderül, hogy a III. fázisú klinikai vizsgálatoknál elsősorban a 18–59 éves népességre koncentráltak, náluk a készítmény „meghatározott védőhatással bír”. Hogy pontosan milyen hatékonyságú, arról azt írják, hogy „a védőhatásra vonatkozó értékeléshez a végső adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, a hatásosság és a biztonságosság még további ellenőrzésre szorul”.

A szöveg szerint a vakcina a 60 évesnél idősebb személyeknél is alkalmazható, de „a vakcina által biztosított védettség pontos mértékének tekintetében náluk egyelőre korlátozott mennyiségű adat áll rendelkezésre, a kutatások zajlanak”.

Aztán felsorolják, hogy kiknek nem javallott:

  • azoknak, akiknél a készítmény bármely összetevőjével (a segédanyagokat is beleértve) szemben ismert túlérzékenység áll fenn (ezek fel vannak sorolva a szövegben) 
  • azoknak, akiknél korábban vakcinák alkalmazásakor súlyos mellékhatások jelentkeztek (például heveny túlérzékenységi reakció; végtagok, szemek, ajkak, torok duzzanata [angioneurotikus ödéma]; légszomj stb.) 
  • terhes, illetve szoptató nőknek (mert egyelőre az ő körükben nem végeztek elég klinikai vizsgálatot)
  • azon személyeknek, akiknél a krónikus betegség nincs megfelelően egyensúlyban, vagy krónikus betegség akut fellángolása esetén, vagy kórtörténetükben túlérzékenység szerepel

Közben az ATV Híradó birtokába került egy levél, amit a Pest Megyei Oltási Munkacsoport vezetője szignózott, és a Pest megyei háziorvosok kaptak meg csütörtökön. Február utolsó hetében eszerint a Szputnyik vakcinával és Modernával nem, a kínaival azonban olthatnak a szakemberek, amiből megyei szinten csaknem 28 ezer oltóanyagot kapnak majd.

Ha kínai vakcinát ajánlanak fel, beoltatja magát vele?

Dömötör Csaba reagált a megismert levélre, szerinte korrekt tájékoztatás történt.