A Dunakeszi Óvodai és Humán Szolgáltató Központ egyik óvodapedagógusánál igazolódott be a Covid-19 fertőzés. Mind a fertőzések számának csökkentése érdekében, mind az esetleges fertőződések beigazolódása esetében az EMMI, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ által a köznevelési intézmények részére kiadott intézkedési terv szerint járunk el – kaptunk tájékoztatást a DÓHSzK-tól.
Az esetet az Oktatási Hivatal erre létrehozott felületén jeleztük – írta érdeklődésünkre Szabóné Ónodi Valéria, a DÓHSZK igazgatója. Az érintett csoportba járó gyerekek szüleinek, valamint a kollégák elérhetőségét kellett megadniuk. Kérték, hogy a szülőket értesítsük, hogy keresni fogják őket – áll a küldött emailben. Ez meg is történt, és a kollégákat is kikérdezték. A szükséges intézkedéseket is ők írták elő az EMMI-vel és az NNK-val történt egyeztetést követően.
Ezek a következők:
  • Az óvodapedagógus tüneteinek jelentkezésekor a csoportból óvodában lévő gyerekek a lappangási idő lejártáig ne járjanak óvodába. Tünet jelentkezése esetén vegyék fel a kapcsolatot saját gyermekorvosukkal.
  • A megbetegedett óvodapedagógussal egy csoportban dolgozó kolléga szintén maradjon otthon a lappangási idő lejártáig, tünet esetén vegye fel a kapcsolatot háziorvosával.
  • Azok a gyerekek, akik a csoportból nem voltak óvodába a tünetek jelentkezésekor és azt követően, most jöhetnek óvodába.
  • A fokozott fertőtlenítő takarítás, lemosás, textíliák gyakori fertőtlenítő mosása, a kézfertőtlenítő szerek kihelyezése, az öltözőhelyiségekben a távolságtartásra és szükség esetén a maszkhasználatra történő figyelemfelhívás jelen helyzetben egyébként is a napi gyakorlatunk része.

Információnk szerint az adott óvodában egy csoportot hazaküldtek, azaz nem járnak óvodába.

Előző cikkMaszkhasználat – A készenléti rendőrökkel ellenőriznek a vonatokon
Következő cikkDunakeszi cégek a NAV feketelistáján