Óriáskerék, óriás munkagépek, óriás színező, sárkányhajózás, állatsimogató, hüllők és pókok, vitorlázó repülő, táncbemutatók, színdarab, és persze Halász Judit koncert. Bár a hét közepén úgy tűnt, az eső elmoshatja a Dunakeszi Óriás Gyereknapot, az időjárás jóra fordult, a Katonadomb pedig tele volt. A gyereknapi mulatságról videót is készítettünk.

Aki évek óta jár a dunakeszi gyereknapra, az tudta, hogy idén is mindenképpen érdemes kimenni a Katonadombra. Már reggel 9 órakor sokan voltak, délután pedig kifejezetten tömeg volt. A családokat kérdezgetve sokakat vonzott az óriáskerék és Halász Judit, a kisfiúknál a munkagépek és a rendőrmotorok voltak a nyerők, a kamaszok pedig a vidámpark, azon belül is az XXL miatt jöttek ki.

Az önkormányzat a vidámparkban most is kedvezményt biztosított a Dunakeszi Kártyával rendelkezőknek, sőt, elég sok ingyenes játék is volt. Aki időben érkezett, lufit is kaphatott az önkormányzati sátornál, a délután különlegessége pedig a sárkányhajózás volt. (A vidámparkban történt balesetről külön cikkben írtunk)

A nap végére az eső is megérkezett, így legalább a gumicsizmás pocsolyahuligánoknak is megvolt a boldogság.

A színpadon egész nap helyi fellépők váltották egymást. Bemutatkozott a jól ismert Dunakeszi Cheerleader team, láthattuk az Így tedd rá foglalkozást, az Origo Dance műsorát, Maminbaba bemutatót, a Redit Táncstúdiót, Német Nemzetiségi Néptáncot, a Koneli valamint Szabó Kira Vivien előadását. Halász Judit koncertje után pedig még mindig folytatták a sort a helyiek. Itt voltak a Dunakeszi Koncertfúvósok, a Tornadó Hungary SE, A Musztáng SE és a 4M Dance Company.

A Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete felkérésére László Mónika felkészítésével nagyszerű néptánc előadást mutattak be a Bárdos Lajos Általános Iskola 2/a osztályosai is, őket láthatják a lenti galériánkban.

Előző cikkHa esik, ha fúj, vasárnap Óriás Gyereknap
Következő cikkVészfékezés okozta a balesetet a Katonadombon – Frissítve