A Megasztár döntőjét december 8-án este rendezték meg. Az élő show-ba a legjobb négy versenyző jutott be, ahonnan fokozatosan estek ki a versenyzők. A dunakeszi Orbán Rudi az előkelő második helyezést szerezte meg.
A döntőbe Balogh Rebeka Valéria, Tóth Abigél, Gudics Máté és a dunakeszi Orbán Rudolf jutott be. Elsőként Abigélt, majd Rebekát ejették ki a nézők, így a két fiú között dőlt el, kié lesz a 2024-es Megasztár győzelme.
Orbán Rudi, ahogy a nézők többször megfogalmazták, a legkisebb királyfi karakterét idézi, aki elindul szerencsét próbálni és úgy tűnik, nem kevés sikerrel. Többször hallottunk tőle saját szerzeményt és meglepő dalválasztást is, de az álma a döntőben vált valóra. Ugyanis amikor a Megasztárba jelentkezett, arra a kérdésre, hogy mi az álma, annyit írt: Caramellel énekelni duettet. Ez meg is adatott neki a döntőben, a zsűri szerint ezzel a produkcióval ért fel a csúcsra.
Gudics Máté a bírák szerint viszont műsorról műsorra ugyanolyan magas színvonalon teljesített. A nézők végül Gudics Mátét szavazták meg győztesnek, de az biztos, hogy Rudit a nézők már örökre a szívükbe zárták és még hallani fognak róla a dunakesziek.