Információnk szerint szerdától online oktatásra térnek át a Fazekas Mihály Általános Iskolában a járvány miatt. Délelőtt még csak arról volt hír, hogy egy alsós osztályt kell hazaküldeni. Mindenesetre az igazgató “kezdeményezte a digitális munkarend kihirdetését”, amely arra utal, hogy az egész iskola átáll online oktatásra.

Ahogy arról a Post az elsők között számolt be, kedd délelőtt a pedagógusok tesztelésekor pozítív esetet találtak, és ezért egy alsós osztályt hazaküldtek. Próbáltunk beszélni az intézmény igazgatónőjével, de elhárította kérdéseinket. Így első kézből nem jutottunk érdemi információkhoz. Korábban ugyanis arról lehetett olvasni a különböző dunakeszi Facebook-csoportokban, hogy az alsósokat küldték haza.

Hírünk közzététele után a Facebook-oldalunkon élénk vita alakult ki a helyzetről. Voltak, akik túlzónak találták cikkünket, mondván ez az ottani szülők belügye, mások ezzel nem értettek egyet.

Este kaptuk a hírt, hogy holnap a Fazekas iskola 12 osztálya átáll online oktatásra. Ismét kerestük SMS-ben az igazgatót, egyelőre nem reagált. Természetesen írtunk a tankerületnek is, onnan sem jött válasz. Így nem egyértelmű, hogy 12 osztály vagy a teljes iskola áll át. A Post birtokában van ugyanis egy levél, amely a “digitális munkarend kihirdetéséről” szól. Az igazgatónő egész pontosan így fogalmaz: “Kezdeményeztem a digitális munkarend kihirdetését intézményünkben 2020. december 02-től, szerdától.”

Ennek alapján nem csak 12 osztályról, hanem az egész iskoláról lehet szó. Várjuk a hivatalos választ!

Hasonló meccsünk már volt a Kőrösi iskolával is. Ott is sokan nehezményezték, hogy írtunk a járványhelyzet okozta kényszerű oktatási korlátozásokról.