A pedagógusi hivatás az egyik legnagyobb emberformáló erő – erről szólt minden pillanata a 2025-ös városi pedagógusnapnak, amelyet a dunakeszi önkormányzat rendezett meg a VOKE József Attila Művelődési Központban. Az Év pedagógusa díjak átadása mellett számos oklevelet és elismerést osztottak ki az óvodapedagógusok és a tanárok között.
A megnyitón a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei teremtettek bensőséges, ünnepi hangulatot zenei és táncos produkcióikkal – ezzel is bizonyítva, hogy a városban kiemelkedő színvonalú művészeti oktatás zajlik.

Elsőként Nyíri Márton alpolgármester lépett színpadra, aki saját tanári tapasztalataiból merítve köszöntötte a megjelenteket. Úgy fogalmazott: „A pedagógiai munka nem hasonlítható semmilyen más munkához. Ez alkotómunka – művészet, de nem ecsettel vagy vésővel dolgozunk, hanem emberekkel.”

Kiemelte: a tanári pálya megbecsülése elindult, de ez még csak az első lépcső. Szerinte béremelés, támogatás és nyitott szakmai párbeszéd kell ahhoz, hogy ez a hivatás újra vonzó legyen a fiatalok számára.
Ezután Szabóné Ónodi Valéria, a DÓHSZK főigazgatója idézte Brunszvik Terézt, az első magyar óvoda alapítóját: „A nevelés teszi az embert, és az ember a hazát.”

Felelevenítette az idén 50 éves dunakeszi óvodák, a Mosolyvár és a Piros Tagóvoda történetét, és kiemelte: az Aranyalma Tagóvoda új épületrésze hamarosan új korszakot nyit a város életében. Mint fogalmazott: „Bármennyit változik is a társadalom, egy valami örök: a gyermekek szeretetteljes neveléséhez a legnagyobb érték mindig a pedagógus marad.”

Végül Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Dunakeszi országgyűlési képviselője beszélt, személyes élményeket osztott meg a halgatósággal. Felidézte, hogyan formálták gyermekkorában tanárai, és azt is, milyen érzés ma szülőként iskolába kísérni a gyermekeit: „Az ember egy idő után nem csak a gyerekét neveli, hanem a gyerek tanáraiban is bízik. És ilyenkor csak egy dolog számít: hogy jó kezekben van-e az a gyerek.”
Hangsúlyozta: a pedagógus hivatás nem munka, hanem életforma, amihez „szeretet kell – a gyerekek iránt, a szakma iránt, és az emberség iránt”.
A beszédeket követően rangos díjakat és elismeréseket adtak át:
Pedagógus Szolgálati Emlékérem:
- Hariné Hegedűs Beáta (Dunakeszi Széchenyi Iskola)
- Gajdos Gáborné (Dunakeszi Szent István Iskola)
- Tóth Éva (Dunakeszi Szent István Iskola)
- Szolobondyné Sas Ilona (Dunakeszi Kőrösi Iskola)
- Fehér Tibor Endre (Dunakeszi Széchenyi Iskola)
- Szalárdyné Attila (Dunakeszi Kőrösi Iskola)

Miniszteri Elismerő Oklevél:
- Jedliczáné Boros Magdolna (Kőrösi)
- Tóth-Mohácsi Szilvia (Kőrösi)

Tankerületi Elismerő Oklevél:
- Kiss Gabriella (Radnóti)

Dunakeszi Város Önkormányzati Elismerése:
- Csákó Józsefné (Kőrösi) – 50 év
- Varga Tibor (Fazekas) – 50 év
Színes diplomások:
- Baráth Sándorné Marika (gyémánt diploma)
- Gyánti Ferencné (gyémánt diploma)
- Póczik Miklósné Éva (arany diploma)
- Cserné Fodor Rózsa (arany diploma)
- Sütő Klára (arany diploma)

Lenau-díj:
- Tóth-Mohácsi Szilvia (Kőrösi) – tehetséggondozás, német nyelvi projektek, közösségépítés

Év Pedagógusa Városi Díj:
- Gál Erzsébet – nemzetközi eTwinning projektek, szakmai példamutatás
- Novák Judit – Eszterlánc Óvoda, gyermekközpontú művészeti nevelés, empátia
Nézze meg további képeinket a díjazotakról és a műsorról: