A mostani a vasút éve Európában. A Dunakeszi Járműjavító piktogramfestő akcióval emlékezett meg erről: a biztonságos vasúti és közúti közlekedésre kívánták felhívni a figyelmet.

Dunakeszin három forgalmas helyszín, a Dunakeszi Vasútállomás, a Dunakeszi-Gyártelep Vasútállomás és a 2-es főút Liget utcai megálló gyalogos átkelője kapott összesen öt piktogramot. A jelzések arra figyelmeztetik a gyalogosokat, hogy átkeléskor ne használják a telefonjaikat, ne hallgassanak zenét, ne menjenek túl közel a peron széléhez és minden esetben nézzenek körül. A vasúti csomópontoknál a piktogramok a kijelölt átkelőhelyeket jelzik.

Az év elején maszkokat osztottak az utazóknak, azzal az utazás biztonságát segítették – mondta el Wein András, a Dunakeszi Járműjavító igazgatója. A mai akcióval már az utazás utáni biztonságért kívánnak tenni – fűzte hozzá.

Dióssi Csaba polgármester, miközben megköszönte a dunakeszieket segítő akciót, arról beszélt, mennyire összefonódott a már 95 éve működő Járműjavító élete a városéval. A 70-es, 80-as években szinte nem is történt semmi Dunakeszin az akkor 3 ezer embert foglalkoztató cég nélkül. Most a Járműjavító a reneszánszát éli, megrendelésekkel teli, újra arról lehet beszélni, hogy sok a munka, és a cég közéleti szerepvállalása is figyelemre méltó – mondta a polgármester.

A piktogramokat külön erre a célra készített sablonok segítségével fújták fel az átkelőhelyeknél a Dunakeszi Járműjavító munkatársai. Ehhez a letisztított járdaszakaszokon különleges, akril alapú festéket használtak, amely gyorsan szárad. A jelzések 10 perc után érintésszárazok voltak.

Előző cikkFelborult egy autó Dunakeszin
Következő cikkKaszás Géza a dunakeszi Duna-parton kérleli az embereket