A VSD tollaslabdázói több helyszínen is képviselték magukat az elmúlt napokban, ezeket vesszük most sorra.

Először Sándorházi Viviennek szurkolhattunk az Észtországban rendezett nemzetközi tornán. 16 közé jutásért azonnal a tábla 3. legerősebb ellenfelét kapta, a francia Yaelle HOYAUX-ot, ahol sajnos vereséget szenvedett, így az első fordulóban búcsúzni kényszerült.

Pécsett, a Nation to Nation U13 nemzetközi csapatversenyen lépett pályára a magyar válogatott, amit fölényesen megnyert. A VSD színeiben Szabolcs Márton is részt vett a versenyen, ahol 9 mérkőzésen kapott lehetőséget, 5 egyéni és 4 páros számban. Ezek közül mindössze egyetlen egy páros mérkőzést veszített el, a többit megnyerte. Bartha Enikő utánpótlásedző is a versenyen volt, és tanácsaival támogatta a magyar csapatot. 

Sikeresen szerepeltek a dunakeszi tollasozók a hétvégén Cegléden megrendezett felnőtt „B” kategóriás országos ranglista versenyen is. Férfi párosban a dobogó legmagasabb fokára Ágai Zsombor – Kis-Kasza Miklós állhatott fel. Vegyes párosban pedig Vetor Nikol – Kis-Kasza Miklós. Nikol nemrég kitüntetésben is részesült.


Középhaladó játékosok közül néhányan részt vettek a Dánszentmiklóson megrendezett 50. évfordulós emlékversenyen.
“A” kategória egyéni bronzérmese: Pintér Zsombor Máté
“B” kategória egyéni ezüstérmese: Szondi Luca

Előző cikkDunakeszi fiatalok is kint voltak a Téli MondoConon
Következő cikkVonatgázolás Dunakeszi alsó megállóhelynél