A vírus elleni védekezésre hivatkozva Szigetmonostoron négyszeresére emelték a kerékpárokra vonatkozó kompdíjat. Ez érinti a Dunakeszinél is üzemelő kompot. A korlátozás az ünnepek végéig tart.
Olvasóink jelezték, hogy rendkívüli módon megdrágult a kerékpárral történő kompátkelés a Szentendrei-szigetre. Próbáltunk érdeklődni és kiderült, hogy egy szigetmonostori rendelet értelmében április 13-án éjfélig négyszeresére emelték a kerékpárokra vonatkozó díjat. Mindez a járvány elleni védekezéssel indokolták. A döntésben van némi logika, hiszen ezzel is mérsékelhetik a biciklis turizmust.
Szigetmonostoron egyébként nagyon komoly intézkedéseket vezettek be. Egy másik helyi rendelet szerint egyszerűen lezárták a községet, nem lehet kimenni az utcákra, úgy fogalmaznak: “a közterületen való tartózkodás tilos”. Ez azonban a helybéliekre nem vonatkozik, tehát lényegében a településre nem lehet csak úgy belépni. A cél egyértelműnek látszik, a turizmus csökkentése.
Hasonló intézkedést hoztak Gödön is, de ott talán még keményebbek a szabályok április 14-ig. Úgy fogalmaz a polgármester: Húsvét vasárnap és hétfőn, Göd közigazgatási területén közterületen tartózkodni minden személy számára tilos. Igaz itt is vannak kivételek, mint pl. a kutyasétáltatás.