A városban működő művészeti iskola rendkívül népszerű, minden évben többszörös a túljelentkezés. Amennyiben szeretné, hogy a gyermeke ide járjon, a héten még jelentkezhet, mutatjuk, hogyan.

A művészeti iskolában 6 éves kortól felnőtt korosztályig tanulói jogviszonnyal tanulhatnak a diákok. Hangszertanulásra elsősorban általános iskolás gyerekeket várnak (1-2-3. osztályos korosztályt), magánénekre, táncművészetre, képzőművészetre és színjátszásra nagyobbakat is. A 670 növendék több mint fele a zeneművészeti ágon tanul, ahol szinte minden hangszeren folyik képzés. A táncművészeti ágban három szak működik: balett, modern tánc és néptánc. A színművészettanszakon a színjátszás alapjaival ismerkednek a növendékek. A képzőművészeti ágon pedig jelenleg a grafikaszak a meghatározó.

Ungár Cili a Farkas Ferenc AMI növendékeként jutott el a Virtuózok színpadáig, majd a Zeneakadémia hallgatójaként a MÜPÁ-ba

“Az alapképzés mellett a tehetségesebb növendékek nagy sikerrel, kiváló eredményekkel országos és nemzetközi versenyeken, fesztiválokon is részt vesznek. Mint minden művészeti iskolában, így itt is kiemelt szerepet kap a tehetséggondozás és a művészeti pályára való irányítás. Az ide járó gyerekek rendszeresen megmutathatják tehetségüket a városi rendezvényeken, legutóbb például a városi gyereknapon léphettek fel. A magas szakmai színvonalú munkát támasztja alá az is, hogy intézményünk a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által Akkreditált Kiváló Tehetségpontja” – nyilatkozta a Postnak veres Kornél, az intézmény igazgatója.

Az iskola növendékei minden évben egy évzáró gálán is megmutatják, mit tanultak az elmúlt években

Jelentkezés

Amennyiben jelentkezni szeretne, június 10-ig megteheti. A felvételi meghallgatások június 12-13. között lesznek, amelyhez online jelentkezés és időpontfoglalás szükséges. Minden további tudnivalót az iskola oldalán megtalál.

Előző cikkKezdődik a szúnyoggyérítési időszak
Következő cikkÚjabb árhullám érkezik a Dunán