November 26. óta várja Dunakeszi főterén az adventi vásár és az ünnepi programsorozat a város és a környék lakóit. Kilátogattunk és megkérdeztük, vajon kik és milyen céllal érkeztek az adventi vásárba.
A hűvös, szeles idő ellenére is megtelt hétvégén Dunakeszi főtere, ahol rengeteg tarkabarka program várta azokat, akik a szabadtéri programot választották a szoba melege helyett. Szinte minden korosztály talált ugyanis olyan eseményt, ami miatt érdemes volt elmenni a IV. Béla téren rendezett adventi vásárra. Megkérdeztük az arra járókat, ki és mi járatban volt ott, és éppen annyira színes válaszok érkeztek, mint amilyen sokszínű a program.
Egy fiatal pár ahogy meghitten ült a jégpálya előtti kis padokon, oldalukon egy hatalmas csokor virággal, egészen úgy festettek, mint akik az első randevújukat szervezték a térre. Ám ezen jót derültek, ugyanis kiderült, hogy immár több éve egy párt alkotnak, sőt, együtt is élnek. A fiatal hölgy névnapját ünnepelték a szüleinél, és amikor onnan elindultak, akkor döntöttek úgy, hogy elnéznek az adventi vásárba, hogy kicsit magukba szívják az ünnepi hangulatot, és elkortyoltak egy forralt bort és egy forró csokit, kinek mi esett jól. Kiderült, ritka pillanatok egyike ez: sajnos ritkán esik egy napra a szabadnapjuk, így ez is önmagában ünnepet jelentett számukra.
Egy fiatalasszony népes sereglettel érkezett, 8-9 fős társasággal, köztük rokonok, munkatársak, barátok. Elárulta, elsősorban a gyertyagyújtásra jöttek, illetve a gyermeke korcsolyázott egyet az édesapjával. Azt is elmondta, hogy tervezik, kilátogatnak még a vásárba, de elsősorban az időjárástól teszik függővé. Azonban a gyermeket mindenképpen szeretnék kivinni korcsolyázni néhányszor, ameddig működik jégpálya. (Január 29-ig, szerk.)
Egy kedves, harmonikus, idősebb pár szintén kisgyermekkel érkezett a vásárba. A szép arcú kislány az unokájuk. Mindvégig a nagypapája nyakában ülve hallgatta a gyermekműsort. A nagyszülők elárulták: a kislány nem Dunkeszin lakik, de azt tervezik, hogy a gyermekprogramok miatt minden adventi vasárnap kijönnek vele a főtérre.
A két hölgy ismerős lehet, hiszen már írtunk róluk, de érdemes példát venni róluk. Olyan lendülettel és átéléssel bulizták át a vasárnapi koncertet, hogy bármelyik korosztály megirigyelhette azt. A két asszony elárulta, nem csupán a Tabáni István koncerten mulattak, hanem terveik szerint az esti koncertekre is kilátogatnak majd az adventi vásár ideje alatt.
Az adventi vásár és a programsorozat még folytatódik, ha szeretné tudni, melyik lehet Ön és a családja számára a legmegfelelőbb program, akkor íme, itt megtekintheti a következő hetek műsorai: