A városban működő Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola (FFAMI) rendkívül népszerű, minden évben többszörös a túljelentkezés. Amennyiben szeretné, hogy a gyermeke ide járjon, most tud jelentkezni a meghallgatásra, mutatjuk, hogyan.

Az iskola minden évben május végén rendezi meg családi napját, ahol valamennyi művészeti ág bemutatkozik. Az eseménynek kettős célja van: egyrészt az oda járó gyerekek közösen ünneplik a már megszerzett tudást, másrészt az érdeklődő családok is bepillantást nyerhetnek az intézmény életébe.

Az eseményen Veres Kornéllal, az intézmény igazgatójával beszélgettünk, aki részletesen beszámolt a főbb tudnivalókról. Megtudtuk, hogy művészeti iskolában 6 éves kortól tanulói jogviszonnyal tanulhatnak a diákok. Hangszertanulásra elsősorban általános iskolás gyerekeket várnak (1-2-3. osztályos korosztályt), magánénekre, táncművészetre, képzőművészetre és színjátszásra nagyobbakat is. „Persze kivétel mindig van, ha egy tehetséges gyerek érkezik hozzánk, mindegy, mennyi idős, nem engedjük el a kezét” – mondta az igazgató.

Az is kiderült, hogy a nagyjából 670 növendék több mint fele a zeneművészeti ágon tanul, ahol szinte minden hangszeren folyik képzés. A táncművészeti ágban három szak működik: balett, modern tánc és néptánc. A színművészet tanszakon a színjátszás alapjaival ismerkednek a növendékek. A képzőművészeti ágon pedig jelenleg a grafika szak a meghatározó.

“Az alapképzés mellett a tehetségesebb növendékek nagy sikerrel, kiváló eredményekkel országos és nemzetközi versenyeken, fesztiválokon is részt vesznek. Mint minden művészeti iskolában, így itt is kiemelt szerepet kap a tehetséggondozás és a művészeti pályára való irányítás, de a legfontosabb a művészet szeretetének átadása. Az ide járó gyerekek rendszeresen megmutathatják tehetségüket a városi rendezvényeken. A magas szakmai színvonalú munkát támasztja alá az is, hogy intézményünk a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által Akkreditált Kiváló Tehetségpontja” – nyilatkozta a Postnak Veres Kornél, az intézmény igazgatója.

Jelentkezés

Amennyiben jelentkezni szeretne, június 10-ig megteheti. A felvételi meghallgatások június 11-12.. között lesznek, amelyhez online jelentkezés és időpontfoglalás szükséges. Minden további tudnivalót az iskola oldalán megtalál.

Előző cikkNovák Judit és Gál Erzsébet kapták idén az Év pedagógusa elismerést
Következő cikkA vártnál is jobban sikerült a KESZI-KLUB családi focinapja