Ebben az évben az önkormányzati faültetési akció keretén belül október 7-ig, azaz e hét péntekig fogadják be a házak elé kiültetendő közterületi faigényeket. Az eddig beérkezett igények feldolgozása folyamatos.

Tóth Eszter főkesztész közösségi oldalán az alábbi információkat tette közzé: Azokra a helyszínekre fogjuk kiültetni a fákat, ahol a magyar szabvány szerinti 1,5m x 1,5m x 1,5 m szabad zöldfelület rendelkezésre áll (természetesen kismértékű módosítás elfogadható), illetve nem fut olyan közmű a telepítendő fa alatt, amely védőtávolsága megtiltaná a faültetést. A fát az ültetéssel együtt biztosítjuk, de nem ültetünk fát burkolt felületre, zúzottköves parkolóba, burkolt árokba, nem építünk át meglévő esővízelvezetési rendszereket. … És természetesen nem vágunk ki meglévő fát sem, mert a meglévőnek túl nagy a lombja, és ültetünk helyére egy kisebbet. Az ültetésnél a közúti űrszelvényre vonatkozó jogszabályokat a beláthatóság biztosítása miatt figyelembe vesszük, azaz nem ültetünk útpadkába, kereszteződésbe, illetve közvilágítás oszlopa alá fát.

Az elmúlt években sajnos a tavaszi és a nyári aszály hatalmas károkat okozott nemcsak a fiatal fákban, de az idősebb állományban is, kérem fokozottan figyeljünk oda a locsolásra, ami a nyári időszakban akár napi szintű feladat.

Az igénylőlap innen tölthető le, majd beszkennelve vagy fotózva az ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu-ra küldhető el, vagy leadható az ügyfélszolgálaton. Az igényelt fajok adott területre való kiültetése szakmai döntés alapján zajlik majd.

Előző cikkA Gödi Termálfürdő is a rezsiáldozatok között van
Következő cikkA VSD is hozzájárult adományaival az iskolakezdéshez