FRISSÍTVE – A hétvégi színpadi programok mellett idén egy különleges jégpálya is várja majd a korizókat a Katonadombon. Csaknem 2000 m² jégfelület, jégfolyosóval, karácsonyi díszkivilágítással, zenével, jégbüfével – ezt ígéri az üzemeltető. A pályáról több kérdés érkezett, amivel kapcsolatban az önkormányzat közleményt tett közzé. (Jegyárakkal frissítve)
“Szeretnénk egy fontos tényt tisztázni: a jégpályát nem az önkormányzat, hanem egy külsős, szakmai tapasztalattal rendelkező vállalkozás üzemelteti, a lehetőséget azért kapta meg, hogy különleges élményt hozzon házhoz a dunakeszieknek. Dunakeszi Város Önkormányzatának kiemelten fontos, hogy a helyiek számára elérhető maradjon a korcsolyázás öröme. Már tárgyalunk a vállalkozóval annak érdekében, hogy a már kialkudott kedvezmények mellé további kedvezőbb konstrukciókat is vezessen be a díjszabásába. Javaslatunk szerint bérlet, családi jegy és a Dunakeszi Kártyával igénybe vehető magasabb kedvezmény is elérhető lesz. Az iskolák és az óvodák részére korábban hagyománnyá vált délelőttönkénti szervezett korcsolyázás lehetősége idén is biztosított.Célunk, hogy a pálya minden helyi család számára elérhető és szerethető legyen – hiszen a dunakeszi adventi időszak a közösségről, az összetartozásról és az élményekről szól.” – (a jegyárakat azóta frissítettük – szerk.)
Korcsolyapálya
A hétvégi színpadi programok mellett a különleges jégpálya egész héten várja a korizókat. Csaknem 2000 m² jégfelület, jégfolyosóval, karácsonyi díszkivilágítással, zenével, jégbüfével. Itt a korcsolyázás nemcsak mozgás, hanem élmény is.
Nyitvatartás:
Hétfő–péntek és vasárnap: 09:00–11:30, 13:00–15:30, 17:00–20:00
Szombat: 10:00–12:30, 14:00–16:30, 18:00–21:00
December 24.: 09:00–14:00
December 25–26.: 09:00–11:30, 13:00–15:30, 17:00–20:00
December 31.: 09:00–11:30, 13:00–15:30, 17:00–20:30, 22:00–01:00
Január 1.: 14:00–16:30, 18:00–21:00
Az idősávok között a jég karbantartását végzik.




















