Idén már ötödik alkalommal rendezik meg az Alagi Nemzetközi Military versenyt, mely az elmúlt évek alatt a hazai lovastusa-élet egyik meghatározó pontjává vált.

20160521_alag
Fotó: kincsempark.hu

 

A verseny legizgalmasabb napja a május 21-i terepverseny, melynek Dunakeszi-Alag galopp tréningpályája ad otthont. Jó hír a családosoknak, hogy a rendezvény idén is ingyenes, emellett a gyerekeket pónilovaglás, kézműves foglalkozás és állatsimogató várja.

A látványos szombati terepversenyt a tervek szerint 11:00 – 16:00 óra között rendezik meg a kiváló adottságú alagi pályán. A military verseny pénteki számát, a díjlovaglást, valamint a vasárnapi díjugratást a budapesti Kincsem Parkban tartják.

A népes nemzetközi mezőnyben starthoz állnak a magyar válogatott keret lovasai, akik már túl vannak egy bábolnai erőpróbán. Schaller Gábor szövetségi kapitány bízik abban, hogy az elmúlt hónapokban elvégzett munkát a verseny eredményei is igazolni fogják. A versenyeket három kategóriában tartják, a legjobb lovak már a nehéz, három csillagos ugrásokon fognak menni, ami tavaly olimpiai kvalifikációs verseny is volt egyben.

A szervezők nem titkolt célja idén is, hogy a közönség a teljes hazai élmezőny mellett lássa a régió legjobb lovait és lovasait, valamint néhány Nyugat-Európában is jegyzett lovast.. A közönségre idén is számítanak nem csupán a lovasok, de a szervezők is, így nem csak versennyel, de ingyenes gyermekprogramokkal is készülnek.

További részletek: kincsempark.hu

 

Forrás: kincsempark.hu, dunakeszi.hu

Előző cikkTuzson Bence válaszolt a jobbikos képviselőnek
Következő cikkCsalni próbált a rendszámmal a fura motoros