Mint ismert, a júniusi önkormányzati választásokon ismét Dióssi Csabát választották meg Dunakeszi polgármesterének, aki az október 4-ei ünnepi alakuló ülésen köszöntötte az új grémium tagjait és a Helyi Választási Bizottság elnökét, dr. Pál Lajost.

Az ünnepélyes képviselő testületi ülést Szeredi Helga kommunikációs szakreferens nyitotta meg, aki külön köszöntötte Nagyné dr. Spiegelhalter Renáta jegyzőt, Dióssi Csaba polgármestert és dr. Pál Lajost, a helyi választási bizottság elnökét.

dr. Pál Lajos, a helyi választási bizottság elnöke

Az elnök is köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte, hogy gratulál mindenkinek, akik az előttük álló ciklusban a köz szolgálatáért dolgozhatnak. “Érdemes hangsúlyozni, hogy a dunakeszi polgárok több mint 64%-a szavazott, ami magas részvételt mutat – ez jellemezte a várost az eddigi 20 évben is” – mondta dr. Pál Lajos.

A júniusi választásokon 5 jelölt közül nyert Dióssi Csaba. Összesen 11 749 voksot, a szavazatok 59%-át szerezte meg

Dióssi Csaba köszöntőjében megköszönte az elnök úr munkáját, és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy nyugodt, szakszerű körülmények között zajlott le a nyár eleji választás. Ezt követően Nagyné dr. Spiegelhalter Renáta jegyző vezetésével tettek esküt a képviselők

Nagyné dr. Spiegelhalter Renáta és Dióssi Csaba polgármester

A tíz egyéni körzetben győztes önkormányzati képviselő mellett négy fő a kompenzációs listán elért eredménnyel jutott mandátumhoz. Dunakeszin öt nemzetiségi önkormányzat jött létre: a bolgár, a lengyel, a német, a roma és az ukrán nemzetiségek választottak képviselőket.

Dióssi Csaba 2010 óta vezeti a várost polgármesterként

Polgármesterként a negyedik önkormányzati ciklusát elkezdő Dióssi Csaba – miután letette az esküt – arról beszélt, hogy a választópolgároktól kapott óriási bizalomnak a jövőben elvégzendő munkájával kell megfelelnie. “Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a választópolgárok átadták a döntés lehetőségét és felelősségét a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak. Ez komoly felelősség mindannyiunk számára” – mondta a polgármester.

Felidézte a 2010-ben megalakult képviselő-testület által elfogadott együttműködési megállapodást, amely garanciája volt – pártállástól függetlenül – a város érdekében végzett eredményes és sikeres munkának. “Bízom abban, hogy sikerül mindenkinek félretenni az országos pártpolitikát és továbbra is sikeresen és eredményesen, a lakosság érdekeit szem előtt tartva végezhetjük munkánkat az önkormányzatnál” – emelte ki Dióssi Csaba.

“Azt kívánom minden megválasztott képviselőtársamnak, hogy a következő ciklusban is olyan munkát tudjunk önökkel és a lakossággal együttműködve végezni, hogy az önkormányzati ciklus végén ugyanilyen jó hangulatban állhassunk a következő választás előtt, hogy azt mondhassuk, mi a magunk részéről mindent megtettünk. Ehhez az alkotó munkához kívánok mindenkinek sok sikert, jó egészséget” – zárta a beszédét Dióssi Csaba, Dunakeszi régi-új polgármestere.

Az ünnepélyes alakuló ülésen a képviselők és a polgármester eskütétele után Dióssi Csaba polgármester javaslatára titkos szavazással megválasztották az önkormányzat két alpolgármesterét. Sipos Dávid főállású alpolgármester, a polgármester általános helyettese 12 igen és 3 tartózkodó szavazattal elnyerte a képviselő-testület támogatását. Nyíri Márton környezetvédelmi ügyekért felelős társadalmi megbízatású alpolgármester 12 igen, 3 tartózkodó szavazattal elnyerte a képviselő-testület támogatását, ő főállásban továbbra is tanárként fog dolgozni Dunakeszin.  

Titkos szavazással döntöttek az alpolgármesterek személyéről

A bizottságról és tanácsnokságokról is döntöttek  

A két alpolgármester Nagyné dr. Spiegelhalter Renáta jegyző előtt tette le az esküt, majd megválasztották a pénzügyi és jogi bizottságot, melynek elnöke Bilinszky Ferenc, tagjai: Hircz Tamás, Juhász Ádám, Juhos Márton és Pethő Krisztián.

Kompenzációs listáról jutott be Bilinszky Ferenc, Cseresznyés Csilla, Gulyás Márta és Tonzor Péter

A döntések értelmében ezután is Csoma Attila fogja vezetni a Gondoskodunk az idősekről tanácsnoki megbízatást, Seltenreich József ismét családügyi tanácsnok lett, Szabó József továbbviszi az egyházügyi tanácsnokságotújdonság viszont, hogy Benkő Tamás a sport és ifjúságvédelmi tanácsnoki feladatok ellátására kapott megbízást, Cseresznyés Csilla pedig egészségügyi tanácsnokként tevékenykedik a következő években. A képviselő-testület emellett létrehozta a külkapcsolatokért felelős önkormányzati biztos státuszt, amelyet Kárpáti Zoltán tölt be.

Előző cikkTeljes útzár lesz az M2-esen az M0-ásnál
Következő cikkAz eső elmosta a műsort, de a koszorúzást megtartották a megszépült Aradi vértanúk terén