Kevesebb, mint 2 hét van karácsonyig, ezért érdemes már beszerezni a karácsonyfát. Persze vannak, akik az utolsó pillanatig kivárnak, akkor talán olcsóbban jutnak a fenyőhöz. Sétáltunk egyet, és megnéztük az árakat.

Már 40 ezer forintért is vittek el tőlünk fát – fogad bennünket a városháza közelében, a körforgalom felé, a Fő úton a fenyőfaárus. A Völgység Virág Kft. által működtetett árusítóhelyen darabárban luc, ezüst és Nordmann-fenyőket árulnak. A kivágott fákon kívül Nordmann és ezüst cserepes fenyőket is lehet itt kapni. A legolcsóbbak a kicsi lucfenyők, ezek már 3 ezer forintért is elvihetők. Az említett 40 ezres természetes Nordmann volt.

Ha már ez a fenyőtípus. Tudja, mi a pontos neve? Nordmann vagy normand? Nos, ez a tűlevelű örökzöld Alexander von Nordmann, finn természettudós után kapta a nevét, tehát Nordmann-fenyőről beszélhetünk. Ezen a helyen is ez a fajta a legkelendőbb, még akkor is, ha drágábbak. Jellemzően 16 és 26 ezer forint között lehet őket kapni. A bolt december 24-ig lesz nyitva.

A MrStone Kőkereskedés karácsony környékén szintén árul fenyőfákat. Itt is megtalálható mindhárom típus – legolcsóbb lucfenyő 3500 forint, a legdrágább 4 méteres Nordmann 50 ezer forint.

A Horze-val szemben a pénzváltónál találtuk a következő árust. Neki nincs nagyon sok fája, talán 100-120, de azokat nagyon szeretné eladni, így itt “alkudni kötelező”. Az alapár 6 ezertől 30 ezer forintig tart.

Még egy árusítóhelyet néztünk meg. Szemmel láthatóan a Sparnál is lesz majd árusítás, de pénteken délelőtt még csak pakolták a fákat.

A napokban Dunakeszi főkertésze arról írt, hogy szerinte a természetes fenyő hasznosabb ilyenkor, és ha földlabdásat veszünk, akkor a város segít annak későbbi elültetésében is.

Előző cikkVége a nyugdíjasok vásárlási idősávjának
Következő cikk28 milliót kap Dunakeszi szemételtakarításra