Advent első vasárnapján ünnepi programokkal telt meg a dunakeszi Katonadomb. A gyertyagyújtás, a gyerekeknek szóló előadások és Náray Erika koncertje egyaránt különleges hangulatot teremtettek az adventi vasárnapon.

A délután a Játszóház Tagóvoda adventi műsorával indult 16 órakor. A kicsik versei és dalai hamar ünnepi hangulatot hoztak a Katonadomb színpadára, sok szülő és nagyszülő meghatottan figyelte a fellépést.

Ezt követően dr. Kodácsy Tamás református lelkész tartott rövid, mégis lélekemelő adventi áhítatot, majd sor került a vasárnapi gyertyagyújtásra is. A közös gyertyagyújtást hosszú évek óta Szabó József önkormányzati képviselő szervezi abból a célból, hogy a várakozási időszakot közösségben élhessék meg a dunakesziek.

A közösség együtt gyújtotta meg az ünnepi koszorú első gyertyáját, amely a remény és a várakozás üzenetét hordozza.

Ezt követően a programoké volt a főszerep: a Bab Társulat A három kívánság című előadása vidám, tanulságos és varázslatos pillanatokat hozott a színpadra. Sok család kifejezetten ezért a programért látogatott ki.

A nap zárásaként Náray Erika adott koncertet. A különleges hangulatú előadás a jazz és a könnyed ünnepi dallamok találkozásával tette emlékezetessé az estét, a közönség vastapssal köszönte meg a művésznő fellépését.

Előző cikkAz iskolák is feldíszítették a saját fájukat a Katonadombon