A jövő sportcsillagai című országos cikksorozat célja, hogy bemutassuk azokat a feltörekvő fiatal magyar sportolókat, akik a jövő reménységei lehetnek, és azokat a szakembereket, akik elhivatottan dolgoznak azon, hogy még magasabb szintre juttassák a magyar sportot. Szabó Lászlóval, a VSD birkózószakosztályának vezetőjével készült interjúnkat itt, Réti Rebekáról szóló cikkünket pedig itt olvashatják, most pedig Balázs Zeával beszélgettünk, aki mindössze 15 éves, de már egy évtizede a birkózószőnyeg az otthona.
A VSD versenyzője jelenleg a csepeli akadémián készül elképesztő elhivatottsággal: heti nyolc edzés mellett estig tanul, és ha kell, sportpszichológus segítségével küzdi le a mélypontokat. A fiatal tehetséget a testvéri kötelékről, a török elleni bronzcsatáról és a jövőbeli tervekről kérdeztük.
Ötéves voltál, amikor elkezdtél birkózni. Hogyan találkozik egy óvodás kislány ezzel a kemény sporttal?
Hatan vagyunk testvérek, és először a bátyáim kezdték el a sportot. Aztán mi, lányok, én és a nővérem, Éda is lementünk velük, és ott ragadtunk. Éppen abban az évben töltöttem be a hatot, de már ötévesen a szőnyegen voltam. Azóta ez a fő irány, bár érdekességképpen szombatonként néptáncra is járok hobbiszinten.
Most már Csepelen, az akadémián készülsz. Milyen egy átlagos heted, hogyan épül fel a felkészülésed?
Heti nyolc edzésem van, ami elég sűrű. Kedd, csütörtök és péntek reggel, valamint minden hétköznap délután. Ebből kettő kifejezetten kondicionáló edzés, a többi birkózás és futóedzések is vannak.
Hogyan tudod ezt összeegyeztetni az iskolával?
Csepelre járok sportsuliba, ahol szerencsére a tanárok elnézőbbek a hiányzásokkal kapcsolatban, de tanulni ugyanúgy kell. Általában este, edzés után szoktam nekiállni a leckének.
Említetted, hogy a nővéred, Éda a példaképed. Milyen a kapcsolatotok, és kik segítik még a munkádat?
Éda a legnagyobb motivációm. Neki már több eredménye van, idősebb nálam, és sokkal biztonságosabbnak érzem, ha ő is ott van velem a versenyeken vagy edzéseken. Ami az edzőket illeti: a dunakeszi edzőmmel, Szabó Lászlóval most ritkábban találkozom, mivel kollégista vagyok az akadémián, de ő is szokott bejárni hozzánk edzést tartani, és a versenyeken is ott van. Itt, Csepelen más edzőim vannak, de velük is nagyon jó a kapcsolatom.
A verseny előtt muszáj fejben ott lenni
Mi történik, ha egy edzés nem úgy sikerül, ahogy tervezed? Hogyan kezeled a kudarcot?
Ha valami nagyon nem megy, akkor előfordul, hogy elkezdek sírni, és azt érzem, nincs kedvem az egészhez. Ilyenkor szoktam beszélgetni a sportpszichológussal, aki segít átlendülni, vagy magamat próbálom emlékeztetni a céljaimra. A versenyek előtt is izgulós vagyok, ott a bemelegítés segít: addig pörgetem magam, amíg fejben teljesen “ott nem leszek”.
2024-ben az Európa-bajnokságon bronzérmet szereztél. Hogyan emlékszel vissza a döntő pillanatokra?
Huszonnégyen indultunk a súlycsoportomban. Az első meccsemet elvesztettem, de mivel az ellenfelem döntőbe jutott, a vigaszágon folytathattam. A bronzmeccset egy török lánnyal vívtam. Nagyon szoros küzdelem volt, de sikerült nyernem. Amikor a végén felemelték a kezemet, először el sem hittem, hogy harmadik lettem. Nagyon boldog voltam.
Mik a terveid a közeljövőre és hosszabb távra?
Most váltok korosztályt, U17-es leszek. A cél most a májusi Európa-bajnokság, szeretnék érmes lenni. Hosszútávon pedig szeretnék felnőttként is eredményes lenni, és természetesen az olimpia a nagy álom, hogy egyszer kijussak.
Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik most kezdenék a birkózást?
Hogy ne adják fel! Még ha nehéz is, és nincs kedvük, akkor is csinálják, edzenek sokat, mert megéri a befektetett munka.
