Augusztus 1-je óta, kissé szabálytalan módon, azaz engedélyek hiányában működik Dunakeszin a hajléktalanok nappali melegedője. Az ellátást eddig végző Vöröskereszt ugyanis felmondta a szerződést, a kiszemelt új egyesület pedig még nem kapott engedélyt. Közben a hatóságok úgy húzzák az időt, mintha anyagi érdekük fűződne hozzá.

Hajléktalan

A dunakeszi önkormányzat emberei fogadják azokat a hajléktalanokat, akik a hűvösebb időben már betérnek a nappali melegedőbe. Nagyjából 40 emberről lehet szó. Ők nem tudják, vagy csak sejtik, hogy a hivatalok packáznak velük. Úgy tűnik, most nincs olyan állami szerv, amelyik segítene nekik. A jelen helyzetben ugyanis be kellene zárni a melegedőt, de ezt az önkormányzat nem teheti meg és nem is akarja. Az állami bürokraták pedig mintha nem akarnának ellátni Dunakesziig.

A Vöröskereszt nyáron kiszállt

Még a nyáron a Vöröskereszt augusztus 1-vel felmondta a melegedő üzemeltetésére vonatkozó szerződését az önkormányzattal. Azt mondták, kevés az állami támogatás, ebből ők nem tudnak kijönni.

Az önkormányzat azt hitte, hogy időben lép és a Vöröskereszt elköszönése után együttműködési megállapodást kötött a Myrai Vallási Közhasznú Egyesülettel, mely szervezet ellátási szerződés keretében már most is biztosítja a hajléktalanok részére az éjjeli menedékhelyet is. Ezentúl ők üzemeltetnék nappal is a melegedőt. Megkeresésünkre azt írták a Postnak, hogy “az egyesület július 12-én a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról szóló 369/2013. (X.24.) Korm. rendelet 15.§-a alapján a nappali melegedő engedélyes szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzése iránti kérelmet nyújtott be a Pest Megyei Kormányhivatalhoz”.

A Myrai tehát írásban kért engedélyt az illetékes kormányhivataltól erre a tevékenységre.

Az ügy egyébként azért húzódott húzódik, mert a kormányhivatalnak más hatóságot is meg kellett keresnie. Az ÁNTSZ, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH), de még a Balogh-féle minisztérium is képbe került.

Ahol az aktákat tologatják

A Pest Megyei Kormányhivatal mellett a kulcspozícióban a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal van. Legalábbis innen jöhetne az a befogadó nyilatkozat, amely a Myrai Egyesületnek zöld lámpát nyújthatna. Váli Szilvia, az egyesület szakmai vezetője nem igazán érti, hogy mi zajlik július 12-e óta. A Pest Megyei Kormányhivatalnak 21 napja lett volna válaszolni a kérelmükre. Most pénteken kaptak egy telefonhívást a Pest Megyei Kormányhivataltól, hogy október 14-vel “megszüntetik a kérelmükre indított eljárást a 2004. évi CXL Törvény 31. § (1) bekezdés l pontja alapján, miszerint

az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik,

vagy ugyanannak a hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el, és törvény nem biztosít lehetőséget az eljárás felfüggesztésére”. Ezen a hivatali bikkfanyelven tájékoztatták őket arról is, hogy újra kell indítaniuk a kérelmüket, de legalább már nem kell csatolni hozzá a korábbi dokumentumokat.

Azt senki sem mondja ki, de a lépésben szerepe lehetett Dióssi Csaba polgármesternek is, aki telefonon már többször érdeklődött a hivataloknál, sőt levelet is írt az ügyben illetékes Balogh Zoltán EMMI-miniszternek. Mindenesetre az NRSZH-hoz későn juthatott el a Myrai kérelme, bár ezt senki sem mondja ki.

Levelet írtunk nekik

Az ügyben még október 13-án, csütörtökön levelet írtunk a Pest Megyei Kormányhivatalnak. Ebben az ügy elhúzódására kérdeztünk rá. Bár szombat is munkanap volt, még nem kaptunk választ. Az NRSZH-nál viszont egy munkanap után reagáltak megkeresésünkre. Kis türelmet kértek, de azóta is eltelt már majdnem egy hét.

A kormányhivatalok helyett az időjárás védi egyelőre a hajléktalanokat 

Egyelőre itt tart a hivatalnokok aktatologatása. A hajléktalanok pedig abban bízhatnak, hogy az időjárás egyelőre kegyes hozzájuk, mert bár már sokat esik, de napközben olykor még 20 fokot is mérhetünk. A kormányépületekben viszont már lehet, hogy befűtöttek. A dunakeszi hajléktalanoknak mindenképpen.

Előző cikkFélmilliós kár a Pálya utcában, lépett a rendőrség
Következő cikkÜgyet intézne a rendőrségen? Erre figyeljen!