A “Mi a kavics” séfje, Bondár Viktor idén először főz gulyáságyúban halászlevet karácsonyra. A Duna-parton délelőtt kezdték és este fél 8-ig várják azokat, akik megnéznék a különleges gasztro mutatványt. Bár előrendelés is volt, még vásárolni is lehet a helyszínen.

A séf a gulyáságyús levesfőzést már a nyáron kipróbálta, amikor egy túrakajakverseny idején babgulyást készített. Mint mondta, 450 adag alaplé van az “ágyúban”, de ha nagy az érdeklődés, akár 600 adagot is el tudnak készíteni. Amúgy tegnap kezdték el a halat passzírozni.

Aki időben rendelt

Az előre megrendelt ételeket már bedobozolták és az ezen felüli mennyiséget bárki megveheti, azt mondja, van bőven. Az alapléhez 100 kiló halat használtak fel. Az adagokhoz harcsakockát (ebből 20 kiló vár kiporciózásra) és 60 pontypatkót lehet kérni, illetve halbelsőséget, amiből 50 adagot rendeltek.

A halászlé

Kora reggel kezdték a főzést és a tervek szerint este fél 8-ig a Duna-parton várnak a vevőkre. Adalékmentesen és nem erősen készül a halászlé, hogy otthon ezen még lehessen változtatni. Amúgy saját recept szerint készítik a halászlevet, amit bárki “eladhat” a vendégeknek sajátként is. A gulyáságyút Takács Norbert adta nekik kölcsön, amiért a Post oldalán is köszönetet mondanak.

Előző cikkSzerethető utasbeállók lesznek a szobi vasútvonalon, így Dunakeszin is
Következő cikkRendőrre támadt egy férfi Újpesten, lelőtték