Állatkínzás ügyében nyomoz a Dunakeszi Rendőrkapitányság, miután az éjszaka Fóton, egy eddig nem azonosított típusú fegyverrel valaki lelőtt egy utcán sétáló foxterriert – írja Facebook-bejegyzésében az Állat- és Természetvédelmi Őrszolgálat Újpest nevű szervezet.

Az újpesti szervezet elismerően írt a Dunakeszi Rendőrkapitányságról. ” A rendőrök kiemelkedően kezelték az ügyet. Éjjelig helyszíneltek, adatokat gyűjtöttek. Meghallgatták a szomszédokat és a lelőtt eb gazdáját is, aki később ért haza. A tetemet boncolásra az újpesti szervezet szállítja, az eredményeket és a lövedéket átadja a nyomozóhatóságnak. A rendőrség még szombaton is kiemelten dolgozott az ügyön, így nagy esély van az elkövető megtalálására”. 

Egy közelben tartózkodó szemtanú puffanást hallott, majd a hang irányába rohant és látta, hogy a vérző kutya néhány méterrel távolabb, egy telken esett össze. Az állat elpusztult.

Az RTL híradó is foglalkozott a sokakat megrázó esettel. Megszólaltatták a foxi gazdáját is. Kiderült, hogy a kutya rendszeresen kiszökött a kertből és bejárkált a szomszédokhoz, de az asszony szerint ez senkit sem zavart, mert az állat nem volt agresszív. A nő elmondta, hogy ezek után nem meri kiengedni a gyermekeit az utcára.

A helyiek értetlenül állnak a történtek előtt, és azt mondják, félnek.

Előző cikkFontos tudnivalók a dunakeszi óriás gyereknapról
Következő cikkVidám hangulatban ünnepelték a Játszóház Óvoda 40 éves fennállását