A 2020. március 12 és 2020. július 3-a között lejárt vagy lejáró okmányokra speciális szabályok vonatkoznak.

A veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, valamint a veszélyhelyzet megszüntetését követő 15 napon belül lejáró hivatalos okmányok – ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi idejét is – a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napig érvényesek.

A veszélyhelyzetet hivatalosan június 18-tól szüntették meg, tehát innen számolandó a a 6 hónap azoknál, akiknek ezen időszak alatt járt le az okmánya. Akiknek később, de még 15 napon bell, azoknak az okmány lejáratától számolják a 180 napot. Ez a gépkocsik műszaki vizsgájára is vonatkozik.

A helyi adókra is vonatkoznak kedvezmények. Ezek szerint a bajba jutott adózók fizetési könnyítést vehetnek igénybe.

Az újfajta kedvezmény kérelemre indul, amelyet az önkormányzati adóhatóság 15 napon belül bírál el.

A fizetési könnyítés engedélyezését az adózó a kötelezettségét nyilvántartó önkormányzati adóhatóságtól kérelmezheti.

A kérelmet a veszélyhelyzet megszűnését követő harmincadik napig – azaz 2020. július 20-ig – lehet az önkormányzati adóhatóságnál előterjeszteni írásban, elektronikus úton beküldve.

Minden további részletről, így a beadás körülményeiről a városi honlap ad tájékoztatást.