Kilenc napon keresztül több mint 40 versenyző méretteti meg magát a III. Dunakeszi Vitorlázórepülő Bajnokságon. Pollerman Judit, a MALÉV Repülőklub elnöke köszöntötte a megjelenteket: Rácz Emesét, a Természetesen Dunakesziért Egyesület vezetőjét, Nyíri Márton alpolgármestert, Pethő Krisztiánt, a körzet képviselőjét és minden érdeklődőt.

Nyíri Márton egy személyes történet elmesélével nyitotta meg a bajnokságot. “Sokat jártam ki ide gyerekkoromba nagyapámmal, emellett veterántalálkozókra is jártunk. Egyszer egy bácsival is találkoztunk, akit nagyon különlegesnek találtam, hiszen zárt térben is napszemüveget viselt, érdekes szlengben beszélt. Akkor kaptunk tőle egy könyvet, amit azóta az egész családunk rongyosra olvasott. Pumák földön-égen volt a címe. Ez az illető nem volt más, mint Tobak Tibor, akinek a neve sokak számára ismerősen cseng. Ekkor nyílt ablak számomra is a repülők világára. Mai napig újra és újra elolvasom ezt a könyvet, ami bemutatja, hogy a repülés közössége nevel, összetart.”

Pethő Krisztián, Pollerman Judit és Nyíri Márton a III. Dunakeszi Vitorlázórepülő Bajnokság megnyitóján

Az alpolgármester a dunakeszi repülőtérre is kitért: “Sosem felejtem el, hogy gyerekként ide bár idegenként jöttem, mégis barátsággal fogadtak. Köszöntek, megmutatták a gépeket, páratlan élmény volt” – zárta az alpolgármester.

Látványos versenyt ígérnek. Június 4-én délelőtt lesz az ünnepélyes zárás, tehát 9 napig tart az esemény. 43 induló van, akad például svéd versenyző is. Két kategória van: 15 méteres és vegyes szabad osztály. Az átlag sebesség alapján történik a napi győztes meghatározása, a napi pontszámok összeadódnak, hasonlóan a Forma-1-hez. A záróeseményre, június 4-én érdemes lesz kilátogatni, de minden nap szabadon látogatható a verseny.

Előző cikkAmikor negyven centi is sokat számít
Következő cikkDunakeszire jön Azahriah és a Halott Pénz is