Hosszan tartó súlyos betegség után szeptember 15-én elhunyt Kecskeméthy Géza, Dunakeszi korábbi polgármestere, aki 13 éven át, 1997 és 2010 között vezette a várost. A család egyetértésével szerda estére közös gyertyagyújtásra hívták a megemlékezőket a város Kegyeleti parkjába.

A megemlékezésen megosztotta gondolatait Erdész Zoltán kormánytisztviselő, dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter, és Kovács László gyermekkori barátként, az akkori képviselő-testület tagja.

Kovács László, a képviselő-testület korábbi tagja

A megemlékezésen lerótta kegyeletét Dióssi Csaba polgármester is, aki így emlékezett meg Kecskeméthy Gézáról: ”10 évet dolgoztunk együtt. Sokat tanultam tőle, amik segítették a munkám. Köszönjük mindazt, amit Dunakesziért tettél! Nyugodj békében, Géza!”

Dióssi Csaba polgármester

A Dunakeszi Vegyeskar az Erdő mellett estvéledtem népdallal búcsúzott a város korábbi polgármesterétől. A gyászolók sokasága egy-egy mécsessel rótta le kegyeletét Kecskeméthy Géza portréjánál a Gólya szobor mellett.

Kecskeméthy Gézát, Dunakeszi egykori polgármesterét, díszpolgárát szűk családi körben helyezik örök nyugalomra.

Előző cikkJó hír a Bárdos iskolásoknak
Következő cikkIdősek világnapja – Közkívánatra érkezett Badár Sándor