Augusztus 3-án járt le az a pályabérleti szerződés, amelyet a Közüzemi Kft. mondott fel a Dunakeszi Vasutas SE-vel. Maracskó Pál, a Vasutas neves atlétaedzője még júliusban a Postban aggódott emiatt. Seltenreich József sportért felelős tanácsnok szerint nincs miért, az atlétákat nem érintik a változások.

Sporttelep (magyarság)

Továbbra is azt mondhatom, hogy közelednek az álláspontok a vasutasos focisták és a városi egyesület között – mondta Seltenreich József a Postnak. Úgy tudja, hogy a Vasutas felhatalmazásával tárgyaló szülőknek feltételeik vannak, de ezek “nem lehetetlen kérések”. Elnökségi tagságról és hasonlókról volna szó. Az is kérdés, hogy az esetleges belépés esetén a Vasutas-edzőknek milyen súlya lesz a városi klubban.

A város vezetése mindenesetre egységes, városi egyesületben képzeli el a labdarúgók jövőjét. Seltenreich József is hallott arról, hogy a Vasutas-labdarúgók esetleg Gödön játszanának, de szerinte a város kiváló feltételeket tudna biztosítani a Magyarság-pályán.

A szakmai munkát őriznék meg a Vasutásnál

A legjobb megoldásra törekszenek a vasutas szülők – ezt már Lőrincz László, a Dunakeszi Vasutas SE utánpótlás szakágvezetője mondta a Postnak. A 13 év alattiakkal foglalkozó szakember úgy tudja, arról folyik az egyeztetés, hogy megmaradjon az a szakmai munka, amely eddig jellemző volt a Vasutasra. Az edző azt is reméli, hogy a rájuk jellemző légkört, hangulatot is sikerül átvinni a városi egyesületbe. Szavaiból az érződött, hogy ő is a városi egyesületben történő focit látja realitásnak. Úgy számol, hogy augusztus 20-a után a Magyarság pályán tartja majd a kicsik edzéseit.

Az atlétákkal semmi gond

Az atlétákról szólva szerinte náluk nincs kérdés. Maracskó Pálék nyugodtan használhatják a pályát. Olyannyira, hogy egy új nehézatlétika pályát alakítanak ki.

Általánosságban azonban egyértelműsítette, hogy a városi sporttelepeken ezentúl az új városi egyesületnek lesz elsőbbsége. A többieknek pl. az edzésidő kérdésében, hozzájuk kell igazodniuk.

 

 

Előző cikk6 éves, de már motorral száguld a dunakeszi tehetség
Következő cikkA döntőről álmodnak a 15 éves magyar korfballosok