Vonattal ütközött egy autó Alsógöd és Dunakeszi között, az alsógödi vasúti átkelőnél. Két irányból érkező vonattal is ütközött az autó, csodával határos módon azonban személyi sérülés nem történt. A baleset miatt vonatok késésére kell számítani – közölte a Mávinform péntek reggel az MTI-vel.

kèpek forrása: Keszi Channel

A közlemény szerint egy jól működő – tilos jelzést adó – fény- és félsorompós vasúti átjáróban ütközött az autó a Szobról a Nyugati pályaudvarra tartó személyvonattal. Az ütközés következtében a gépkocsi átsodródott a másik vágányra, ott pedig ütközött a Nyugati pályaudvarról Szobra tartó vonattal is.

A budapestkörnyéke hírportál szerint a sofőr saját lábán szállt ki, és mentő vitte el.
A két állomás között nem közlekedhetnek a vonatok, az utasokat Göd és Vác között pótlóbusz szállítja el. Budapest-Vác-Szob között jelentősen megnő az eljutási idő.
A vasúti menetjegyek, igazolványok és bérletek érvényesek a Budapest-Vác közötti Volánbusz járatokra is. Vácra és Vácról a fővárosba érdemes a veresegyházi vonalon utazni, ahol elfogadják a 70-es vonalra érvényes bérleteket, vasúti jegyeket – olvasható a közleményben.

Előző cikkA Mikulás manóinak bőrébe bújtak a nyugdíjas klub tagjai
Következő cikkA Magyit is érinti a rezsihelyzet