Két román férfi tört be még 2019 karácsonya előtt egy dunakeszi műszaki áruházba. Mobiltelefonokat, okosórákat loptak el. Nem jutottak messzire, de mivel az ügynek nemzetközi vonatkozása is van, ezért most zárták le a nyomozást.

A két vandál a rongálással több, mint 1,5 millió forint kárt okozott, az ellopott tárgyak értéke közel 7,5 millió forint volt. A dunakeszi műszaki áruházat kifosztókat a veszprémi nyomozók a Pest megyei rendőrökkel közösen az M5-ös autópályán fogták el nem sokkal a bűncselekmény elkövetése után. Azt mondták a rendőröknek, hogy a Dunakeszin ellopott tárgyak eladásával akarták fedezni mindennapi megélhetésüket. 

A nyomozás során az is kiderült, hogy egyikőjük, a 34 éves férfi, 2019. november 28-án hajnalban Győrben követett el hasonló betörést, akkor közel 1 millió forint értékben vitt el mobiltelefonokat, szintén egy műszaki boltból.

Az ügy a rendőrség részéről most zárult le, mindenesetre a két férfi továbbra is fogságban van.

Előző cikkDunakeszi melegítőben futott Moszkvában a vakcinavásárlást bejelentő magyar külügyminiszter
Következő cikkHárom magyar vadászgép fordult meg szombat délben Dunakeszi határánál – videóval frissítve!