Korábbi cikkünkben már ígértünk egy tél végi disznóvágást, sőt, önök szavazták meg, hogy mi legyen a neve. Most már biztos: jön a Dunakeszi Mindmegeszi.

Dióssi Csaba polgármester közösségi oldalán jelentette be: “Igazak a hírek, visszahozzuk a vidéki települések szokásait a városba: február 18-án a Katonadombon megrendezzük az első böllérverseny és toroskáposzta-megmérettetést, az I. Dunakeszi Mindmegeszit.

A helyi cégek és szervezetek között egy látványos versenyt rendeznek. Nem kevesebb lesz a feladat, mint hogy egy fél disznóból kihozzák a legfinomabb hurkát, kolbászt, pecsenyét, orjalevest, toroskáposztát és tepertőt. Még itt sem áll meg a munka, ugyanis a versenyen minden csapatnak indulnia kell házi pálinkával és sós süteménnyel is. 

Dunakeszi Mindmegeszi

Tehát disznótoros készítményekkel, pogácsával, pálinkával, színpadi programokkal és jó hangulattal várják majd önöket. Zenél a Két Zsivány és Márió. A helyszínen a rendezvény napján kóstolójegy váltható. Ide is érdemes elhozni a Dunakeszi Kártyát, ugyanis azzal kedvezményre tehetnek szert.

Megérdeklődtük, ha akad még olyan helyi lelkes vállalkozás vagy disznóvágásban rutinos csapat, akik beneveznének, még január végéig megtehetik. Keressék a Dunakeszi Programirodát a részletekkel kapcsolatban (programiroda@dunakeszi.hu).

Előző cikkTuzson Bence: Cél az adminisztráció csökkentése, a jogszabályok egyszerűsítése
Következő cikkÖkumenikus kerekesztal-beszélgetést tartottak a KÉSZ szervezésében