December 1-jén megérkezik a tél. Legalábbis vasárnap este már mínuszokra is számíthat. A nappali hőmérséklet pedig 6 foknál nem lesz több a szakemberek szerint.

MTI Fotó: Komka Péter

Vasárnap a napsütést kezdetben csak fátyolfelhők zavarják, délutántól nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére már csak a keleti határszélen fordulhatnak elő kevésbé felhős körzetek – írja az OMSZ. Napközben csapadék nem valószínű, azonban kora estétől nyugat felől egyre többfelé érkezik meg a vegyes halmazállapotú csapadék. Az északnyugati szél délutánig többfelé lesz erős, majd estére fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. Vasárnap a déli, délkeleti szél főként az Észak-Dunántúlon erősödik meg.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -8 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 3 és 6 fok között várható. (MTI)

Előző cikkDecember első felében sem fog unatkozni
Következő cikkKöszöntő – Rubik Ernő kedvenc pilótája 90 éves