Legyen-e augusztus 20-án tűzijáték – erről kérdezi Facebook-oldalán a dunakeszieket a város polgármestere. Mindez azért is érdekes, mert a kormány nagyszabású rendezvénysorozattal készül az ünnepre.

Lassan, de biztosan kezd visszatérni az élet, mi már gőzerővel készülünk az augusztus 20-ai ünnepségünkre. A tűzijátékot idén az emberek igényeinek megfelelően alakítjuk – írja Facebook-oldalán Dunakeszi polgármestere. Dióssi Csaba egyben szavazásra biztatja a városban élőket, amikor azt kérdi, hogy “Legyen augusztus 20-án tűzijáték?”.

A belföldi turizmus élénkítésére a kormány többnapos Szent István-napi ünnepségsorozattal készül – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ még hétfőn az MTI-vel. Karácsony Gergely budapesti főpolgármester Facebook-bejegyzésére reagáltak, aki szerint az erre fordítandó pénzt inkább a Lánchíd felújítására költsék.

“A cél az, hogy megünnepeljük Magyarország születésnapját, miközben az ágazatban dolgozók segítséget is kapnak, hiszen a koronavírus-járvány a turizmusban dolgozókat sújtotta a leginkább” – olvasható a közleményben.

 

Előző cikkElfogadták a törvényt – Szerda éjfélkor megszűnhet a rendkívüli jogrend
Következő cikkEzért (is) úszott Dunakeszi a hétvégén