Karácsony előtt Dunakeszi utcáit járva arról kérdezgettük önöket, ki miként tölti az ünnepeket. Hangulatos szokások, ínycsiklandó ételek, szép családi hagyományokról lesz most szó.
Karácsony előtt néhány nappal próbáltuk kérdezni a járókelőket arról, miként is ünneplik a karácsonyt. Azonban mindenki kissé gondterhelten rohant a fagyos utcán, sietősen mondta: nem ér rá, még sehol sem tart, a munkahelyéről surrant el így is, hogy még az utolsó hozzávalókat beszerezze. Szerencsére azért voltak kedélyes emberek, akik meg-megálltak, hogy megosszák a Dunakeszi Post olvasóival, milyen hangulatosan is telnek náluk az ünnepek. Azt, hogy fénykép készüljön, vagy hogy szerepeljenek, ugyan egyetlen fiatal lányon kívül senki sem vállalta, ám így is köszönjük önöknek, hogy megosztották a meghitt pillanataikat. Lássuk tehát, hogyan telik az ünnep többeknél!
Egy dinamikus, jó kedélyű hölgy, aki ugyan letagadhatná, de a beszélgetés során kiderül, nemrég töltötte be a 65. életévét, lelkesen sorolja, miféle lakomával kényezteti egymást a család.
„Nálunk a szenteste csak a szűk családé, ekkor nem találkozom a gyerekekkel, nem járok a nyakukra, hiába is töltöm egyedül a 24-ét – meséli. – Na, de aztán másnap a két lányommal és a családjukkal mindig összeülünk valamelyikünknél egy fenséges vacsorára. Ilyenkor nyolcan üljük körbe az asztalt. Minden évben ugyan azt kell főznöm a lányok kérésére:
halászlé, töltött karaj, majonézes krumplisaláta, mákos guba, házi készítésű diós és mákos bejgli, amit szintén magam sütök, és a hókifli.
És persze sajtos rudat is készítek idén is, hogy legyen valami sós is. De nem csak én főzök, mindannyian készítenek valamit otthon, aztán összerakjuk, amink van. Úgy hívjuk: batyus karácsony. Egymásnak már nem veszünk ajándékot, de az unokáknak mindenki. Persze éppen a gyerekek miatt egy-egy jelképes csokit azért adunk egymásnak, mert kérdezgetik mindig, ki mit kapott.”
Az asszony életkorát csak onnan tudjuk, hogy elmesélte: ez most az egyik leggazdagabb karácsonya. „Már az Erzsébet-utalványt megkaptam, de
idén először kaptam az önkormányzattól is egy csomagot, mert betöltöttem a 65. életévem.
A csomagban volt egy rajz, egy hóemberé, amit csak ki kellett volna színeznie a kisgyermeknek, aki készítette. Azonban ő lap sarkára még magától odarajzolt egy mézeskalács házikót. Nagy szomorúságomra viszont nincs ott a kisgyermek neve a lapon, így azt se tudom, kisfiú, vagy kislány fantáziáját dicséri-e a rajz, pedig tényleg nagyon kíváncsi lennék, mert számomra ennek jelentősége van. Az egyetlen információm annyi, hogy ráírta: 2./A osztályba jár.
Remélem, egyszer megtudom, kitől kaptam ezt a kedves ajándékot”
– mondta határozottan.
Megszólítottunk egy másik asszony is, akivel éppen a lányával bevásárolt. „Nálunk liba leves és libasült lesz a karácsonyi menü – mondja a középkorú asszony. – Szenteste csak a szűk család jön össze – meséli, emely azonban egészen nagy családot takar. „Három generáció szokta együtt tölteni a szentestét. 25-én és 26-án pedig nagy rokonlátogatások vannak. Jönnek a testvérek, unokatestvérek, távolabbi családtagok” – sorolja, majd miközben beszélgetünk, egyszer csak kijön a boltból a hölgy édesanyja, aki nagyon hangosan, picit kétségbeesve mondja: „Én még nem kaptam meg az Erzsébet-utalványomat, kérem, szóljon valakinek, akinek csak lehet és írja meg” – mondja. Ám miután később jártunkban-keltünkben láttuk munka közben a biciklis postásokat, így bízunk benne, azóta a kedélye is jobb a nagymamának, mert még idejében odaérkezett az utalvány.
Arany Dóra egy közvetlen, kedves, érettségi előtt álló lány, akivel kutyasétáltatás közben tudtunk néhány szót váltani. Mint kiderült, egy három gyermekes család legnagyobb lánya.
„Hogy miként telnek az ünnepek nálunk? – kérdezi szerényen mosolyogva. – Minden évben ugyan azokkal a szokásokkal ünnepeljük meg a karácsonyt.
24-én az asztalra mindig mákos tészta kerül, még sosem volt másként.
Édesapám hozta ezt a szokást a családba, mint ahogy egy másik érdekes szokást is. Ilyenkor ugyanis mindig kerül az asztalra méz, fokhagyma, dió és alma. Ez utóbbi a család, az összetartozás szimbóluma. Akárhányan is üljük körbe az asztalt, mindig csak egyetlen alma kerül terítékre, és ezt annyi cikkelyre kell vágni, ahányan vagyunk. A fokhagyma az egészséget szimbolizálja, megvéd minket a betegségektől, a gazdagságot pedig a dió és a méz szimbolizálja” – osztotta meg a Dunakeszi Post olvasóival ezt a szép hagyományt. Majd hozzátette: az azt követő két napban a nagyszülőket látogatják meg, ott pedig nagyon pazar lakomákban van részük.
Halászlé, zellerkrémleves és sült csirke volt az ünnepi menü egy fiatal asszonynál. „Egy nagy családi házban élünk a férjemmel, több generáció együtt, mindenki más emeleten. Felettünk a sógoromék, majd a következő szinten az anyósomék – mesélte lapunknak a lány. – Nálunk úgy kezdődik az ünneplés, hogy ki-ki a maga szintjén, lakásában elkezdi, majd amikor ott befejeztük, útra kelünk, és emeletenként karácsonyozunk egyet – árulta el a nem mindennapi ünnepi rokonlátogatás kulisszatitkait. – Eddig minden évben másnap lementünk Hajdú-Bihar megyébe is, ahonnét származom, hogy végig járjuk az én rokonaimat is, azonban idén más lesz, jönnek hozzánk a szüleim, és velünk lesznek az ünnepek alatt, így az utazás idén elmarad.”
És Ön miként tölti az ünnepeket? Írja meg nekünk, és küldjön fényképet a karácsonyfájáról a Facebook-oldalunkon!
