Az előző cikkünkben megismerhettünk egy házaspárt, akik olyan szeretetben élik az életüket, melyből sokan tanulhatnának. Cikkünk második részéből kiderül, miként lehet okosan választani házastársat, és hogyan lehet megőrizni évtizedekig a szeretet egy kapcsolatban. Mert bizony az munka is.

Patyi Margit

Leánykori nevén Patyi Margittal beszélgettünk a házasság szépségeiről és nehézségeiről. Amikor pedig arról faggattuk az asszonyt, akinek számtalan férfi próbálta csapni a szelet, hogy miként döntötte el, hogy megannyi udvarló közül, hogy kivel lehet szépen leélni egy életet, meglepő életbölcsességeket osztott meg velünk.

Együtt a család, László, középen fent Karcsi fiúk, alatta Ilidkó, és mellettük Margit
Együtt a család, László, középen fent Karcsi fiúk, alatta Ilidkó, és mellettük Margit

„Én például, mikor jegyben jártunk már, utána érdeklődtem. Megkérdeztem egy idősebb, ötvenes kollégánkat, milyen ember a László. Gondoltam, ő őszinte lesz, és elmondja, ha valami gond van vele. De ő csak csupa jót mondott, hogy mennyire szorgalmas, tisztelettudó, dolgos ember. De kiderült, a Lacika is utánam érdeklődött, és ez így van rendjén. Hiszen az embert elboríthatja a lila köd, ahogy mondani szokás, és akkor már lehet, nem jól ítéli meg a másikat”.

Házasságkötés napja
“Gyönyörű kék szemei vannak Lacikának, nevettem is, mert előtte sokat énekeltem egy dalt a kék szemű legényről” – meséli Margit, közben hangsúlyozza: a jó házassághoz ez kevés

És hogy mik voltak az alapkritériumok, amiknek meg kellett felelnie a jelöltnek, túl azon, hogy a szemnek tetsszen? „Fontos szempont volt, hogy legyen kedves, udvarias, ápolt, iskolázott, én például nem szerettem volna gazdag férjet, ami viszont fontos volt, hogy legyen becsületes, dolgos ember. Nagyon fontos, hogy legyen közös érdeklődési kör. Lacikával például sok ilyen közös pont van, szeretünk táncolni, ugyanolyan zenéket, nótákat kedvelünk, szeretjük a természetet, szívesen kirándulunk – sorolja. – De mondok egy kis érdekességet is, – ekkor elővesz egy családi képet, – látja, az édesanyám sokkal magasabb volt az édesapámnál. Apukám mindig azt mondta, hogy szándékosan keresett magasabb asszonyt, ugyanis úgy volt vele, hogy ő maga nem nőtt nagyra, de ha egy magánál kisebb asszonyt keres, akkor tartott volna tőle, ha gyermekeik születnek, milyen kisebb termetűek lesznek” – mesélte Margit nevetve.

Középen a Patyi szülők, jól látszik a magasságkülönbség
Középen a Patyi szülők, jól látszik a magasságkülönbség

Ám mindemellett a beszélgetés során az is kiderül, nem csak azon múlik, ki milyen alapvető tulajdonsággal érkezik a házasságban, az is fontos, hogy miként őrizzük meg a hosszú évek alatt a szeretetteljes kapcsolatot. Ahogy az asszony mondta: nem csak megfogni kell a másikat, de meg is kell tartani. Margit elárulta, tudja, talán sokat hallani, de nagyon fontos: sose feküdjünk le haraggal. „Azért is fontos még aznap tisztázni az esetleges nézeteltéréseket – kezdi magyarázni a jelentőségét, – mert ha bosszúsan feküdnék le, akkor egyrészt nem alszunk jól, és másnap még ingerlékenyebbek lennénk. Másrészt, akkor fortyog magában az ember és előveszi még a régi sérelmeket is, magában is, és a másik fejéhez is vágja azt – mondja az arany igazság hátterében mi minden áll. – Mindamellett, hogy tudni kell bocsánatot kérni a másiktól, éppen ennyire fontos az is, hogy képesek legyünk a megbocsátásra. De az is lényeges, hogy sose hanyagoljuk el a párunk, még akkor sem, amikor gyerek érkezik a családba. Elég néha egy kis figyelmesség is. Én például tudom, Lacika édesszájú, és akkor itt-ott felejtek neki egy kis csokit, egy kis különleges süteményt” – tanácsolja Margit.

Közös szenvedély: Margit is és László is szeret táncolni
Közös szenvedély: Margit is és László is szeret táncolni

“Mindemellett dicsérettel sem szabad fukarkodni. Én gyakran mondok ki olyan mondatokat, hogy ’te vagy a jobb’, vagy azt is, hogy ’szükségem van rád’. Nagyon fontos, hogy mindig mindent megbeszéljünk. Ha nézeteltérésünk támadt, sosem a gyerekek előtt beszéltük meg, hiszen megegyeztünk, hogy nem járatjuk le a másikat előttük. Ami még fontos tud lenni, az a pénz. Mi a Lacikával mindig közös kasszán voltunk, de ebből gond nem volt sosem. Ha az egyik elvett belőle egy nagyobb összeget, szólt a másiknak, az pedig azt válaszolta többnyire rá, hogy akkor ebben a hónapban meg kell húzni bizony a derékszíjat. Viszont nagyon fontos, hogy a pénz ne legyen központi érték, inkább legyen belőle kevesebb, de nem szabad elhanyagolni a másikat, egymásra is időt kell szánni” – osztja meg velünk az élettapasztalatait.

Még az aranylakodalmukon is együtt táncoltak
Még az aranylakodalmukon is együtt táncoltak

Amikor valaki Margitkáékat látja, amint egy rendezvényen egymásba karolnak, ahogy egymással szót váltanak, együtt nevetnek, vagy csak ahogy egymásra néznek, azok biztosak lehetnek benne: a fenti bölcsességek aranyat érnek, és aki megfogadja azokat, jobb eséllyel vágnak neki egy boldog házas életnek. Hiszen ők már így élnek immár 56. éve.

Önnek van története? Irodalmi pályázatot hirdet az önkormányzat a házasság hete alkalmából. Olyan esemény, történés megírását várják, amely a házassághoz kapcsolódik. Bővebben a pályázatról ide kattintva olvashat!

Előző cikkÍgy töltik az ünnepeket a dunakeszi családok
Következő cikkTraffipax várhatja, ha autóval megy dolgozni