Négy különböző egyéniség és stílus várja mindazokat, akik idén kilátogatnak a Katonadombra, hogy a Mozdulj Dunakeszi! keretén belül közösségben, és ingyenesen sportoljanak a szabad levegőn. Négy különböző, profi oktató segítségével hozhatják formába magukat az idén nyáron.  A Dunakeszi Post az elmúlt időszakban igyekezett bemutatni a foglalkozásokat tartó edzőket, akikkel a hét különböző napjain találkozhatnak. Ismerjék meg ezúttal Péter Zsófiát, aki idén elsőként fog órákat tartani a Katonadombon.

Mi civilben a végzettsége?

Vegyészmérnöki diplomát szereztem a BME-n, főállásban mérnökként dolgozom.

Mióta foglalkozik sporttal? Emlékszik még a kezdetekre?

A gimnáziumi évek alatt alkalmanként röplabdáztam, és futottam is, annak ellenére, hogy egyszer majdnem sikerült megbuknom testnevelésből.
Egyetemen rendszeresen úsztam a kötelező sportórák keretében, ezt nevezném az első komolyabb sportolásnak. Ezt csak két évig űztem, mert jött egy új szenvedély, az aerobik.

Miként került a sporttal közelebbi viszonyba?

Körülbelül 9 évvel ezelőtt próbáltam ki először az aerobikot, nagyon hamar függőséggé vált a számomra. Más oldalról szerettem volna közelebb kerülni hozzá, így 2014-ben csoportos fitnesz instruktori képzést szereztem.

Pontosan milyen mozgásformával foglalkozik?

A Harmónia Mozgás- és Életmód Központban zsírégető-erősítő jellegű csoportos órákat tartok. Dinamikusak az edzések, változatosságra törekszem az eszközhasználat tekintetében is.

Versenyszerűen is végzi?

Versenyszerűen soha nem sportoltam.

Mi volt a legnagyobb szakmai sikerélménye a pályafutása alatt?

A legnagyobb szakmai sikerélménynek azt élem meg, hogy a Harmónia Központban sikerült egy nagy létszámú törzsvendégkört kialakítanom viszonylag rövid edzői pályafutásom alatt.

Mi volt a legnagyobb sikerélménye másokkal kapcsolatban?

A pozitív visszajelzések mellett látom a vendégeken a hónapok, évek munkáját kisebb-nagyobb testi átalakulás formájában. Egy-egy őszinte, kedves, vicces mondat mindennél több sikerélményt ad a vendégek szájából hallva: „Olyan jó, hogy vagy nekünk!”, „Értettük, őrmester!” vagy „Nincs két egyforma órád.”…

A legnagyobb sikerélménye magával, a testi-erőnléttel kapcsolatban?

Két évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy felkészülés nélkül indulok a minden évben megrendezésre kerülő Balaton-átúszásra. Jó időeredménnyel leúszva a távot megfogalmazódott bennem, hogy meglepően sokat ad erőnlétileg és állóképességileg is az aerobik, annak ellenére, hogy más jellegű sport. Sőt, egy évvel később az eredményemen is sikerült javítani.

Volt-e, hogy leállt az aktív mozgással?

Amióta rendszeresen sportolok, azóta nem volt kihagyás semmilyen okból kifolyólag.

Milyen edzési formával találkozhatnak majd azok, akik kilátogatnak a Katonadombra?

Úszni fogunk… mármint a hangulat, a zene és a mozgás adta boldogságban.
Komolyan véve a kérdést: nem nagyon lesz olyan izomcsoport, amiről ne emlékeznénk meg az órákon. Az izmok általános erősítése mellett az állóképességünkre is jó hatással lesz a mozgásforma. A végén pedig mosolyogva, pozitív érzéssel fogunk hazamenni és várni a következő edzést.

Mely napon lesznek az óráid és mikortól?

A Mozdulj Dunakeszi! program során szerdánként 18.30 órától várom a mozgás iránt érdeklődőket.

Kezdők is mehetnek majd az órájára?

A kezdők és újrakezdők el fogják tudni sajátítani az órai elemek helyes kivitelezését, hozzászoknak az edzések jellegéhez; minden órán folyamatosan instruálom azt, amire figyelniük kell a mozdulóknak.

Van esetleg tipp, hogy előtte hogyan készüljenek fel?

2-3 órával az edzések előtt kerüljük a nagyobb mennyiségű ételek fogyasztását, illetve egész nap ügyeljünk a folyadékpótlásra, főleg a nyári forróságra való tekintettel.

Előző cikkTudja, hogy mi az örömtánc? Minden hétfőn kipróbálhatja!
Következő cikkMár csak két hétig lehet jelentkezni az OTP Business Társasházi Pályázatra