A tervezett kispiac is szerepel Dunakeszi építési szabályzatának módosításában. Külön fejezet foglalkozik vele. A tervek szerint 31 standot alakítanak ki, lesz 19 parkoló, közte egy mozgássérülteknek. Kulturált vécét és tároló konténert is elhelyeznek a területen, amely a Repülőtéri út végén található és jelenleg is alkalmi piac működik rajta.

Bekerül Dunakeszi építési szabályzatában a Dunakeszi repülőtér északnyugati csücskében lévő kispiac. Ez az a terület, amely most ugyan le van aszfaltozva, de eléggé elhanyagolt állapotban van. A szabályzat megállapítása szerint a Fóti útról letérve, a Repülőtéri úton keresztül lehet megközelíteni. A módosítás célja pedig a korszerűsítés “építésjogi megalapozása”.

A telekrészek sem országos sem helyi védett épített értékkel, nyilvántartott régészeti lelőhellyel nem érintettek. Táji-, és természetvédelmi oltalom nem védi.

A tervek szerint a piac hétvégente lenne nyitva. A meglévő burkolt felületeket korszerűsítik,
amelyre kerül 31 mobil árusító asztal. Kialakítanak 19 parkolót, közte egyet a mozgássérülteknek, valamint 14 kerékpártámaszt. A burkolt felületen kapnak helyet a szociális mobil blokkok (2 wc
konténer és 1 tároló konténer formájában), a wc blokk mellé elhelyezett hulladékudvarral együtt.

Szintén lesz egy egy mini színpad (félelmezhetően a mulatság és más rendezvények számára) és egy kisméretű felfestett sportpálya. Egy lényegében egy kétpalánkos streetball-pálya lesz.

A zöld gondolat jegyében bekerül  a szabályozásba, hogy a területen lévő értékes faegyedek megtartják és további 5 fát ültetnek majd.

A Post úgy értesült, ha a piac beválik, akkor a buszjáratok sűrűségét is átgondolja a város vezetése, magyarán “alkalmazkodni fognak az igényekhez”.

A piac kialakítására pályázott a város és nyert el 148 millió forintot.

Előző cikkPiac, jégpálya, Fóti úti körforgalom – módosítják az egyik legfontosabb szabályzatot
Következő cikkNagy pofonba futott bele a Dunakeszi