Egy háromgyermekes család lakott abban a házban, amely éjszaka égett le Dunakeszin. A gyerekek iskolájában gyűjtést rendeznek a családnak. Mindenük odaveszett a lángokban.

égő ház, január 8án
Olvasónk, Kiss Izabella felvétele

 

Annak örülök, hogy a gyerekeket sikerült kimenekíteni a házból – ezt mondta Gergely László családfő a Postnak, amikor telefonon utolértük. Ők laktak abban könnyűszerkezetes házban, amelyik az éjjel égett le. Megtörten mesélte, hogy

mindenük odaveszett, a gyerekek nem tudtak se iskolába, se óvodába elmenni.

Lényegében csak az maradt meg nekik, ami rajtuk volt. Most egy ismerősnél húzzák meg magukat, de nagyon fontos volna, hogy egy dunakeszi albérletet találjanak.

A gyerekek iskolájában és a Facebookon máris gyűjtés szerveztek számukra. Akik segíteni karnak és tudnak a Széchenyi általános iskolában tudják leadni az adományaikat. A gyerekeknek ruhákra és tankönyvekre volna szükségük. A legkisebb fiú 4 éves, 27-es lába van. A középső kislány 6 éves, 30-as a lába, a legnagyobb lány már hatodikos, vékony magas testalkatú és 39-es a lába.

Mivel minden műszaki berendezésük is odaveszett, ezért bármily használható eszközt is szívesen fogadnak. Mosógépre, konyhai eszközökre volna szükségük és persze olyan alapvető dolgokra, mint ágynemű és egyszerűbb bútorok bútorok.

 

 

 

Előző cikkIsmét lángolt egy épület Dunakeszin
Következő cikkVicces bulival zárják majd a koripályát