Az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál. A Sberbank Magyarország Zrt. súlyos likviditási és tőkehelyzete miatt az MNB is visszavonta a hazai hitelintézet tevékenységi engedélyét és elrendelte annak végelszámolását.

Az Országos Betétbiztosítási Alap a jogszabály által előírt 10 munkanapon belül – az adott betétes tényleges betétösszegétől függően – akár 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 36 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján. A kártalanítás a magyar Sberbanktól az OBA-nak átadott információk alapján automatikus, azt az ügyfeleknek nem kell kérelmezniük a magyar garanciaintézménynél.

Az OBA-védettség – a befektetési alap, biztosító, befektetési vállalkozás, stb. kivételével – mindenkire vonatkozik. A védelem a forintban vagy devizában elhelyezett betétre is kiterjed, ideértve a folyószámlán elhelyezett összeget, a lekötött betétet, az okiratos betétet és azok kamatait is.

A magánszemélyek mellett a vállalkozások, egyesületek, alapítványok betéteire is vonatkozik a védelem, beleértve a külföldön élőket és a külföldieket is. Az évi 500 ezer eurónál kisebb költségvetésű önkormányzatok szintén részesülnek az OBA-védelemben.

Ha egy ügyfélnek több betétje van egy banknál, ezek összeadódnak a kártalanítás összeghatárának meghatározásakor, és együttesen a kifizetési limitig fizethetők ki – ismerteti a jegybank.

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

Előző cikkSzerda hajnalban teherautó indul segélyekkel az ukrán határhoz
Következő cikkA nagy multis szlengszótár: tudja, mit jelenten az ASAP, BCC vagy a FYI?