Évek óta hagyomány Dunakeszin, hogy az önkormányzat koncerttel és virággal kedveskedik a hölgyeknek nőnap alkalmából. Idén sem volt ez másképp. Ezúttal Gájer Bálint énekelt a színpadon, méghozzá kétszer is, ugyanis egy délutáni és egy esti előadást is szervezett a város.

Gájer Bálint Női Nem címmel adott gálakoncertet a VOKE József Attila Művelődési Központban

Gájer Bálint kifejezetten a hölgyeknek készült, Női Nem című gálakoncerttel lepte meg a közönséget.

Dióssi Csaba polgármester és képviselőtársai a koncert végén vörös rózsát osztanak

Délután Dióssi Csaba polgármester köszöntötte a megjelenteket, a koncertek után pedig biztosra mentek: egy-egy szál vörös rózsával kedveskedtek a megjelent hölgyeknek.

Több száz vörös rózsát adtak át a koncertek után

“Millió, millió, millió rózsaszál,
gyönyörűbb üzenet sohasem lesz talán.”

Csongrádi Kata: Millió millió rózsaszál
Előző cikkA hatalmas csatában végül a gyerekek győztek – pazar képek a Dunakeszi Viadalról
Következő cikkRajzpályázatot hirdet a dunakeszi könyvtár