Az augusztus sem telt el munkák nélkül, mutatjuk, hol készült el az átalakítás, és melyik részeket érdemes elkerülni.

Ahogy arról már beszámoltunk, átadták az új utat a Dunakeszi Diáknegyed és az M2 összekötő út között. A végéhez közelednek a gyalogátkelő kialakítások is. Az egyik helyszín a Barátság útja Fő út kereszteződés, itt a munkák elkészültek, de a felfestés még hiányzik.

A munkálatok azóta elkészültek, hamarosan a felfestés is megtörténik

A másik már egy bonyolultabb munka, itt három zebra, új világítás és a kereszteződés egyéb átalakítása is megtörténik, ez a Budai Nagy Antal-Martinovics-Táncsics utcai csomópont.


Remélhetőleg a lezárások megszűnnek hétfőig, hiszen három intézménybe járó gyerekek szülei is erre közlekednek. Nyilván ez is indokolta a kereszteződés biztonságosabbá tételét. Itt egyelőre le vannak zárva az utak az autós forgalom elől, kivéve persze az ott lakókat, érdemes elkerülni ezt a részt.

Törik a betont a Magyarság Dunakeszi Városi Sporttelep bejáratánál, ezt már korábban jeleztük, most pedig már javában zajlanak a munkák.

Itt nagy teherbírású térkőfelület kialakítása, szélesebb ráfordulási sugár készül, és befejezik az északra lévő Fő út, Rév út buszmegállóig vezető járdát, valamint megújul a buszmegálló deformált és töredezett aszfaltfelülete is.

Előző cikkMásodfokú hőségriasztás van érvényben
Következő cikkIlyen Mozdulj, Dunakeszi!, mint az idei, még nem volt