Faültetésre szánta el magát Street Gábor Huba. Az új bölcsődénél alakít ki egy fasort. A projektet március elején hirdette meg, a járvány miatt azonban most egyedül ülteti el a díszalmafákat, persze műszaki segítői azért akad.

Rejtelmek Ösvénye névvel hirdetett meg egy igazi ökoprojektet Street Gábor Huba még március elején. Az új bölcsődénél szeretett volna egy fasort ültetni úgy, hogy abban többen is részt vesznek. A járvány közbeszólt, de a ceremóniamester nem adta fel álmát, csütörtökön egyedül is belevág. Ha sikerrel jár, akkor a bölcsőde mellett játszótérhez egy kis fasor vezet majd. A részletekről kérdeztük a konferansziét.

Az elültetendő fák most már több mint 1 méter magas díszalmafák, az Alsótekeresi Faiskolából származnak, már 3-5 évesek, így remélhetőleg a döntő többségük megmarad – írta a Postnak (home office-ban dolgozunk) Street Gábor Huba. A civilben előadóként, rendezvények házigazdájaként, konferancsziéként dolgozó, magát romantikusnak tartó férfi a járvány miatt nem akart lemondani tervéről, így bár a Facebookon meghirdetett közösségi faültetés részben elmarad, ő csütörtökön egyedül is nekivág. Ebben egy kisebb markológép segíti majd neki.

Hubát arról is kérdeztük, hogy miért pont ide szánta az ösvényt. Azt mondja, hogy Tóth Eszter főkertésszel sok helyszínt megnéztek és ez tetszett meg neki. Ahogy fogalmazott:

nagyon szép ösvény lesz, emlékeztetni fog bennünket a boldogságra, biztonságra, a családra, szerelemre és életünket színesebbé, izgalmasabbá alakító rejtelmekre.

Az anyagiakat is szóba hoztuk. Ebben a mi pénzünk van benne, azoké a családoké, akiknek pl. az esküvőjét vezettem, és mi is gondozzuk majd a fákat is. A közösségi finanszírozás fedezi és biztosítja az egészséges facsemetéket, a zsákos tápanyagot, a karókat, mindent – avat be a részletekbe. Huba azt ígéri, hogy a fákat ők gondozzák majd, így pár év múlva tényleg hangulatos fasor vezet majd a játszótérhez.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/StreetGaborHuba/videos/1065208287181743/?t=2″ width=”500″ height=”400″ onlyvideo=”1″]

Az előkészítés tehát csütörtökön, a tényleges faültetés pénteken kezdődik. A Rejtelmek Ösvényéről részletesen itt olvashat.

 

Előző cikk27 dunakeszi helyszínen pár órán át nem lesz áram
Következő cikkEgy ember már kijöhetett a karanténból Dunakeszin