A résztvevők szerint sosem volt még ilyen hideg, de ez nem szegi a kedvüket. A csapatok hajnal óta szorgoskodnak a Katonadombon, hogy nemsokára megkóstolhassák a kilátogatók a finomabbnál finomabb falatokat.
A hangulat már reggel fergeteges volt: 7 órától a Katonadombon helyi vállalkozások, szolgáltatók és lakosok szorgoskodtak, hogy összemérjék a tudásukat a disznóvágásokon szerzett tapasztalataik alapján. Székelykeresztúr csapatának sátránál rengetegen vannak, isteni illatok szállingóznak, és a hideg ellenére a gyerekek is jól érzik magukat.

A III. Dunakeszi Mindmegeszi toroskáposzta- és böllérversenyen harminc csapat dolgozik a finom ízekért és a jó hangulatért.
A talpalávaló már reggeltől szól, a versenyzők is a zene ütemére dolgozhatják fel a jól bevált családi recepteket. A kijutást busszal segítik a szervezők.

A pénztár, ahol a kóstolójegyek megválthatók, 10 órakor nyit, de a rendezvény már korábban kezd, hogy mindenki megismerkedhessen és szurkolhasson a csapatoknak. Ahány induló, annyiféle finomságot lehet majd kóstolni. A vendégek ismét megválaszthatják a közönségdíjas csapatot, aki hazaviheti a Mindmegeszi-vándorkupát. Lesznek régi ismerős csapatok, de érkeznek új nevezők is. Ami biztos, étel lesz bőven.