A városi gyereknapon adták át a Víz világnapja gyermekrajzpályázat és a Föld napja városi természetfotó-pályázat nyerteseinek járó elismeréseket. Nyíri Márton alpolgármester elmondta, hogy a két pályázatra egyenként is több száz pályamunka érkezett. A gyermekrajzpályázatra benyújtott munkákat három kategóriában értékelte egy rajztanárokból álló szakmai zsűri, és kategóriánként állapítottak meg három-három helyezést. Ezen kívül Dunakeszi lakossága is szavazhatott Dióssi Csaba polgármester közösségi oldalán a pályaművekre, így a legtöbb kedvelést elnyerő alkotásokat közönségdíjjal jutalmazták.

A fotópályázaton már nem volt életkori megkötés, így azon felnőttek is indulhattak. Számos gyönyörű természetfotó érkezett be, amelyeket szintén szakmai zsűri bírált el. Itt első, második és harmadik helyezést állapított meg a zsűri, illetve egy különdíjat és a rajzpályázathoz hasonlóan közönségdíjat is kiosztottak.

Gurcsó Linett felső tagozat, 1. helyezett

A rajzpályázaton győztes gyerekek értékes, képzőművészeti eszközöket tartalmazó ajándékcsomagokat kaptak az elismerő oklevél mellé, a fotópályázat helyezettjei – szintén az oklevél mellett – értékes könyvutalványokban részesültek.

Berta Tünde alsó tagozat, 1. helyezett

Az egyébként fergeteges hangulatú gyermeknapon a színpadi fellépők műsorai között a gyerekek rajzait és a természetfotókat vetítették az óriáskivetítőn, így a rendezvény közönsége is megcsodálhatta a nem mindennapi alkotásokat.

A pályázatok díjazottjainak munkáit itt tekintheti meg:

Közzétette: Nyíri Márton Dunakeszi Város Alpolgármestere – 2023. május 29., hétfő

Föld napja természetfotó-pályázat:

I. Mácsai Krisztina

II. Tóth Zsuzsanna

III: Tóth Vivien

A zsűri különdíja: Juhász Terézia

Közönségdíj: Munkácsiné Banga Ildikó

Mácsai Krisztina 1.helyezett

Víz világnapja rajzpályázat:

Óvoda:

Közönségdíj: Varga Lia Nikolett

1. helyezett: Sánta Kornél Flórián

2. helyezett: Banai Csenge Anna

3. helyezett: Kiss Martin

Alsó tagozat:

Közönségdíj: Hidi Noémi

1. helyezett: Berta Tünde Boglárka

2. helyezett: Kósik Anna Róza

3. helyezett: Végh Nóra Anna

Felső tagozat:

Közönség díj: Riskó Róbert

1. helyezett: Gurcsó Linett

2. helyezett: Filip-Futaky Hanna

3. helyezett: Farkas Laura 5/b.

Előző cikkÍgy tud elbúcsúzni Suhajda Szilárdtól
Következő cikkSzúnyogokat gyérítenek Dunakeszin – mutatjuk a teendőket