Egyelőre az újságíróknak mutatták meg a dunai strandnál elkészült mosdó épületét. Somodi István, a kivitelezésért felelős városüzemeltetési osztály vezetője elmondta, bár a beruházás elkészült, egyelőre az engedélyekre várnak a megnyitáshoz.

Az új vizesblokk a dunai strandnál a tervek szerint kiváltja a mobil WC-ket , vannak női, férfi, gyermek és mozgássérülteknek alkalmas részek is. A legkisebbnek pedig pelenkázó is.

Az épület előtt kerékpárparkolót is építettek, hiszen most már erre a halad az EuroVelo 6 kerékpárút is. Ami viszont valószínű, hogy

a használata pénzbe kerül majd, az összegről még nincs döntés.

Kérdés, hogy a Dunakeszi Kártya itt is játszik-e majd? Mindenesetre a tervek szerint a mosdókuponok a partmenti büfékben levásárolhatók lesznek majd.

A létesítménynek lesz nyitvatartási ideje is, amely alkalmazkodik az évszakokhoz.

Előző cikkEgy németes potyagólnak örülhettek a németek a magyarok ellen
Következő cikkBrutális szerelmi gyilkosságban emelt vádat a Pest megyei ügyészség