Elballagtak a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium végzősei. Az érettségiző diákok csütörtök esti fáklyás felvonulását követően az iskola falai között is elbúcsúztak az együtt töltött évektől. A ballagáson nem csupán a diákok vendégei jelentek meg, hanem Dióssi Csaba, dunakeszi polgármestere, Horváth Judit a helyi Rotary Club elnöke és Dr. Mervald Anna, a Dunakeszi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is.

Varga Tibor, a Radnóti Miklós Gimnázium igazgatója ünnepi beszéddel köszöntötte az egybegyűlteket. Kihangsúlyozta, az iskola kapcsolja össze a múltat a jelennel és a jövővel. Ezzel összefüggésben azt is megjegyezte, egy iskola legfontosabb feladata megtanítani a gyerekeket arra, hogy képesek legyenek elfogadni a változást. Az igazgató úr beszédének végén Assisi Szent Ferenc szavaival bíztatta az érettségire készülő fiatalokat: „Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.”

lányok

 

nézők

Dióssi Csaba  polgármester úr adta át a város jelvényét és egy jutalomkönyvet a kitűnő tanulóknak. Dr. Mervald Anna, a Dunakeszi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke volt a 2009-ben alapított, Nikolas Lenau osztrák költőről elnevezett díj átadója. Ezt azok a tanulók kapják, akik a leghatékonyabban sajátították el tanulmányik során a német nyelvet. A díjra a nevelőtestület jelölte a tanulókat. Horváth Judit a Rotary Club által alapított, pénzjutalommal is együtt járó Rotary-díjat adta át annak a két diáknak, akik kitűnő tanulmányi eredményeik mellett sokat tettek közösségükért, a gyengékért és az elesettekért. A nyerteseket pályázati anyaguk alapján választották ki a klub tagjai.

igazgató

Az ország középiskolai rangsorában 39. helyet elfoglaló iskolában különösen magas osztályátlagok születtek a végzős évfolyamon. A 13. A osztály 4,8 tizedes átlaggal zárta az évet, míg a 13.B osztályban 4,71 százados átlaggal végeztek a diákok.  Mindkét osztály minden tanulója rendelkezik legalább egy nyelvvizsgával. A 13. C osztály tanulói közül többen fontos munkát végeztek a közösségükért vagy éppen jelentős sportsikereket értek el.

dióssi