Illegális gyógyszergyárat számolt fel a rendőrség; a zsámbéki családi házban kialakított laborban vényköteles és orvosi ellenőrzés mellett adható altató-nyugtató hamis készítményeket készítettek, amelyeket elsősorban skandináv országokba vittek – számoltak be rendőri vezetők hétfői online sajtótájékoztatójukon.

A Dunakeszin található rendőrségi kiképzési központ mobillaborjából közvetített sajtótájékoztatón Boross Zoltán, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nemzetközi bűnözés elleni főosztályvezetője elmondta: az ügyben hat férfit, köztük egy szíriait gyanúsítottak meg, négy embert letartóztatott a bíróság, egy gyanúsítottnak pedig a házi őrizetét rendelte el.

2019-ben kapták az első jelzést a norvég hatóságoktól, hogy magyar futároktól hamis gyógyszereket foglaltak le, az Europol és az Eurojust (az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége) segítségével közös nyomozócsoportot hoztak létre a norvég hatóságokkal az ügy felderítésére.

Múlt szerdán, március 24-én a zsámbéki házban, valamint az alapanyagok és az előállított gyógyszerek tárolására szolgáló helyeken, összesen 11 helyszínen tartottak házkutatást, ahol több mint 9 millió nyugtatótablettát találtak, valamint a gyártásukhoz szükséges gépeket és olyan vegyi anyagokat, amelyek összsúlya eléri a 7,5 tonnát.

Fotó: police.hu

Előző cikkMikor és hogyan írathatja be a gyereket óvodába Dunakeszin?
Következő cikkErdélyről is várja a jelöléseket a Magyar Nyelvőr Alapítvány