Az autók növekvő számának köszönhetően a parkolás egyre nagyobb gondot jelent a nagyvárosokban. A Fővárosi Közgyűlés emiatt döntött több, közlekedési tárgyú javaslatról is, amelyek között szerepel a fizetős parkolási zónák kiterjesztése is. Vácon és Szentendrén is több övezetben fizetős a parkolás, a mostani, fővárosi döntés miatt pedig feltettük a kérdést: Dunakeszin is terveznek-e fizetős parkolókat kialakítani?

A dunakeszi önkormányzattól azt a választ kaptuk, hogy nem, nincs tervben ilyen intézkedés. Válaszukat azzal indokolták, hogy az önkormányzat évek óta újabb parkolók kialakításával kívánja segíteni a helyzetet Dunakeszin. “A P+R parkolók néhány évvel ezelőtti bővítése volt a legfontosabb lépés az ingázók nagy száma miatt, de a lakossági kéréseknek eleget téve folyamatos az ilyen irányú fejlesztés Dunakeszin. Lakossági kérésre a Radnóti Miklós Gimnázium két oldalán alakítottuk át a területet, az Iskola utcánál, a Piros Óvodánál, az Alagi Tagóvodánál is parkolókat építettünk, a napokban pedig a Wass Albert utcában kezdődtek meg a munkálatok” – tudtuk meg az önkormányzattól.

🪴Elkezdődött a cserjék ültetése a Szent István utcai parkolóhoz. 🌳🌱Környékünkön idén többezer cserjét és megannyi fát…

Közzétette: Szabó József – 2023. október 2., hétfő

Nyíri Márton alpolgármester úgy nyilatkozott a Postnak, hogy az ott élők keresték meg ezzel a kéréssel, és a tervezés lezárultával végre megkezdődött a parkoló kialakítása, ahol 29 gyeprácsos parkolóhelyet alakítanak ki. “Természetesen a zöldterület rendezése sem marad el, hiszen nincs fejlesztés zöldterület-fejlesztés nélkül” – nyilatkozta az alpolgármester.

HAMAROSAN ELKÉSZÜLNEK a Wass Albert utcai új parkolók, hogy a környékbeliek biztonságosan tudjanak parkolni, anélkül,…

Közzétette: Nyíri Márton Dunakeszi Város Alpolgármestere – 2023. december 18., hétfő

Ingázók, figyelem

  • A IX. kerületben a „C” várakozási övezetet hamarosan bővítik a Vágóhíd utca – Üllői út Könyves Kálmán Körút – Soroksári út által határolt területtel.
  • A XI. kerületben az Őrmezői térség „D” várakozási övezetből „C” övezetbe kerül, a várakozási idő 3 órában történő maximalizálása érdekében. Továbbá a Hegyalja út- Budaörsi út – Zólyom köz – Zólyomi út – Radvány utca – Breznó köz által határolt terület – beleértve a határoló utakat is – továbbá a Nedecvár utca, Breznó köz és a Muskotály utca teljes hossza bekerül a „C” várakozási övezetbe,
  • A XII. kerületi 9814/9 hrsz.-ú ingatlan (Istenhegyi út – Németvölgyi út találkozásánál) átkerül a „B” várakozási övezetből az „A” övezetbe.
  • A XIV. kerületben a „C” várakozási övezetet bővítik a Csömöri út – Rákospatak u.– Vezér u.– Egressy út – Lőcsei út – Szugló u. – Fűrész u. – Bosnyák u. – Lőcsei út – Csömöri út által határolt területtel, valamint az Örs vezér tér 11-20. mögötti terület is fizető lesz.

Előző cikkNagy Márti táncosai mindenkit elvarázsoltak
Következő cikkŐk tették a legtöbbet a magyar nyelv ápolásáért: mutatjuk, kik kaptak idén Magyar Nyelvőr Díjat!