A Dunakeszihez tartozó Alagon forgatják a híres csodalóról készülő film egyes jeleneteit nyár közepe óta. Az igazi családi mozinak ígérkező filmről Hutlassa Tamás producertől tudtunk meg információkat.

petrik

Lassan a végéhez közeledik az alagi lóversenypályán a forgatás az állatokkal. Technikailag az egyik legnehezebb részén dolgoznak a filmes szakemberek, mivel a filmhez öt ló szükséges. Erre a jelenetek különbözősége miatt van szükség, mert egyetlen ló nem tudta volna az összes jelenetet kiszolgálni. A Kincsem megformálására „vállalkozó” lovakat több helyzetben is be kell vetni: van, amikor emberekkel, állatokkal találkozik, van amikor versenyhelyzetben látható a csodakanca. A további nehézségekről Hutlassa Tamás beszélt:

A lovak bizonyos mértékig felkészíthetők a forgatásra, de alapvető természetük nem változtatható meg, így sokszor a legkisebb váratlan eseményre is megijednek és megbokrosodnak. Amikor egy több száz kilós állat megindul a milliós felszerelések és a több száz statiszta felé, az cseppet sem megnyugtató.

 

K5

A versenyfelvételeknél ma már szokatlanul nagy statisztagárdával tudtak dolgozni, mintegy 200-250 fővel naponta. Természetesen ennél több ember lesz látható az elkészült filmen az ún. CGI (Computer Generated Imagery) technológiának köszönhetően, ahol gyakorlatilag a felvett embereket és helyszíneket digitálisan „megsokszorozzák”, átalakítják.

A filmen a már említett Hutlassa Tamás producer (Kontroll, Dumapárbaj) mellett dolgozott Hegedűs Bálint (Mázli, Parkoló, Liza, a rókatündér), Ruttkay Zsófia (Hukkle, Taxidermia, Szabadesés) forgatókönyvíró és a több szakmai díjjal rendelkező Szatmári Péter operatőr (Csapd le csacsi, Csinibaba, Liza, a rókatündér), így együttműködésük egy igényesen kivitelezett szórakoztató film elkészültét vetíti előre. A főbb szerepekben Nagy Ervin, Gáspár Tibor és Petrik Andrea láthatóak.

192790

A hazánkban kiemelkedően nagy költségvetésű, mintegy 2.9 milliárd forintba kerülő filmet a Filmalap 2.078 milliárd forinttal támogatta. A film költségvetését jelentősen feltornázta a korabeli díszletek és jelmezek elkészítése, a nagyszámú statiszta és szakember gárda szükségessége, és természetesen a különleges szereplők, a lovak szerepeltetése. Ez utóbbinál elég csak belegondolni, milyen speciális kiszolgáló személyzet kell a lovak szállításához, betanításához, ápolásához.

A film fő forgatási helyei a már említett alagi versenypálya mellett a dégi és a keszthelyi Festetics-kastély, valamint a bécsi Prater eredeti formájában megőrzött lóversenypályája. Ez utóbbi terület a történet szempontjából kiemelkedően autentikus, hiszen a történet tényleges helyszíne volt.

A 2016-ban mozikba kerülő Kincsem film forgatása Dunakeszin

Az 1870-es évek Magyarországán, és Európa legendás lóversenypályáin játszódó romantikus kalandfilm alapja Blaskovich Ernő magyar nemes, és Otto von Oettingen osztrák főúr küzdelme, melynek mozgatórugója a szerelem. Herendi Gábor rendező (Valami Amerika, Magyar Vándor) legújabb filmjében, az öntörvényű Blaskovich, és Otto von Oettingen modern és felvilágosult lánya, Klára között, viharos kapcsolat szövődik. A történések közben rajzolódik ki elénk Kincsem páratlan pályafutása. Fontos háttér információ, hogy bár Blaskovich Ernő történelmi személy, a történet túlnyomó része fikció és Kincsem legjelentősebb versenyei is csak mintegy utalásszerűen jelennek meg a filmben.

A jelenleg is zajló forgatási periódus, terveik szerint november 6-ig tart, ezután egy féléves utómunka vár a készítőkre. A film vágása egyébként a forgatásokkal párhuzamosan már zajlik, erre a speciális utómunkák miatt van szükség.

Tervezik a külföldi értékesítését is a filmnek, hiszen nemzetközileg is ismert lóról és történetről van szó, aminél egyedüli gondot a nyelvi akadályok jelenthetik – említette meg a producer.

A film a tervek szerint 2016-ban kerül a nézők elé.

 

szerző: Csernó Gábor

 

kép: huns2huns.commozi.24.huvs.huwww.dunakanyarregio.hu

Előző cikkTeljesült a nyugdíjasklub kívánsága
Következő cikkIsmeretlen tettesek rendőrségi álcával raboltak ki egy dunakeszi családot