Tavasszal folytatódik a „Tiszta udvar, rendes ház” és a „Zöld balkon” pályázat. Most téli szünetre megy az akció. Nyíri Márton alpolgármestert értékelésre kértük meg. Az ő beszámolóját adjuk közre, egyben fotók segítségével bemutatunk néhány Dunakeszin élőt, akik kiérdemelték a táblácskát.

A tavalyi évben hirdette meg először az önkormányzat, régi hagyományt felelevenítve, a „Tiszta udvar, rendes ház” pályázatot. Azóta városszerte közel hetven elismerő táblát osztottak ki: jelentkeztek családi háztulajdonosok, társasházban élők, cégek, vállalkozások.

A pályázat feltétele – többek között – a rendes, gondozott udvar, kert, utcai frontszakasz, az esztétikus, városképbe illő homlokzat, a gépkocsik szabályos parkoltatása és a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésbe való bekapcsolódás.

A pályázat kiterjedt társasházi lakóközösségekre is, és 2020 tavaszától meghirdetésre került a „Zöld balkon” pályázat is. Erre azok pályázhattak, akik emeletes-, vagy bármilyen más típusú társasházban laknak, de a lakóközösséget nem sikerült megnyerniük az ügynek, ők maguk azonban virágos, zöld, gondozott erkélyt, balkont tartanak fenn.

A lakótelep a “zöld balkon” táblácskát lehetett megkapni

Most, novemberben már mindenki húzódik befelé, a növényeket, kerti dekorációkat az áttelelésre készítik fel, úgyhogy a múlt héten alighanem az idei egyik utolsó „Zöld balkon” táblát adhattuk át. De a márciusi nap első sugaraival, a tavasz első leheletével újra indul a program. A pályázati adatlap azonban folyamatosan elérhető a városi honlapról.

Előző cikkKecskés mester és a fiúk ismét varázsoltak
Következő cikkKoronavírus – Egy lépéssel a totális zárás előtt