Nagy fába vágta a fejszéjét úgy másfél évvel ezelőtt Venyige Sándor és élete párja, Zorgel Enikő, amikor útnak indította a Veres 1 Színházat. Veresegyházon sikertörténet lett belőle, míg Dunakeszin február 18­-án táblás ház előtt debütált a színház. Örömmel jelentjük, a kultúra kiütéssel győzött- írja a DunakanyarRégió.

Dunakeszi teátrum
2014 októbere. Veresegyház történetének jeles napja, hiszen a Pest megyei város lakói első ízben tapsolhattak saját színházuk premierjének. És hiába hirdették az óriásplakátok, hogy Ne most, drágám!, a teljesen megtelt Művelődési Ház szinte felrobbant a sikertől. Azóta pedig nincs megállás, a Veres 1 Színház előadásait az elmúlt másfél évben több mint húszezren
látták.
– Itt Veresen nagyon kemény munkával, egy komoly háttérrel működő színházat hoztunk létre, ami eddig igazi sikertörténet. Évente negyven előadást játszunk táblás ház előtt, és büszkévé tesz az a tudat, hogy évente három saját darabot is bemutatunk, valamint vendégelőadásokat is színpadra állítunk – ecsetelte Venyige Sándor, a Veres 1 Színház megálmodója, művészeti vezetője, társtulajdonosa. Mi a siker titka? Nos, elsősorban a „nem kell Pestre menni” jelmondatban van összefoglalva a lényeg, hiszen az itt élők este fél héttől tízig ugyanolyan magas szintű színházi előadást kapnak, mint bármelyik fővárosi teátrumban. És ehhez igazi közönségkedvenc, populáris, igencsak színvonalas darabokat kell színpadra állítani.

– Amikor kiderült a számunkra, hogy a helybeliek mellett jelentős számban érkeznek Dunakesziről is az előadásainkra, felmerült bennünk, miért ne vinnénk el a Duna­part egyiklegszebb településére is ezeket a darabokat. Az elgondolást tett követte, és az ottani művelődési központ vezetőségével abszolút együttműködve, mindent közösen létrehozva mártúl is vagyunk az első bemutatónkon. Mégpedig hatalmas sikerrel, hiszen a Ne most, drágám darabra a világhálón a jegyek 45 százaléka fogyott el, míg a többit három héttel a február 18­-i előadás előtt elkapkodták. Ötszáz fős táblás ház, remek előadás, igény a folytatásra. Egyszóval kiütéssel győzött a kultúra – mesélte a színháztulajdonos.

Képek és szöveg: DunakanyarRégió

Előző cikkÍgy lehet jelentkezni a bölcsibe
Következő cikk2016 perc sport Dunakeszin